Hírek

2017.04.27. 18:55

A Gépipari idén is tarolt az egészségműveltségi vetélkedőn - Videóval!

Akárcsak tavaly, idén is nyert a Gépipari a középiskolásoknak megrendezett egészségműveltségi vetélkedőn. A különdíjat is elvitték.

Budai Dávid

Második alkalommal rendezték meg az: „Egészség? – Megéri!" egészségműveltségi városi vetélkedőt a szombathelyi középiskolások tizedik évfolyamának a sportházban. A rendezvényre tíz iskola diákjai neveztek, akiknek aztán 11 helyszínen kellett tudásukat és ügyességüket bizonyítaniuk. A vetélkedőn csupa olyan téma került elő, amely a fiatalokat érdekelheti és érintheti.

A biztonságos bulizás, a fogamzásgátlás, a dohányzás káros hatásai, az internethasználat, a közlekedés szabályai és a helyes étrend is szóba került, de természetesen nem ártott az sem, ha tudták a versenyzők, hogyan kell végezni az újraélesztést. A csapatok fej-fej mellett haladtak, ám a KRESZ- és az ügyességi feladatoknál a Gépipari  nagyon elhúzott, mesélte Iszak Péter, a csapat egyik tagja, aki, mint kiderült, maga is próbál egészségesen élni. Tőle és felkészítő tanáruktól, Ungerné Kelemen Ildikótól  megtudtuk: egy hónapig tartott a felkészülés, amit nagyon komolyan vettek, így történhetett, hogy ahogyan tavaly, idén is megnyerték a vetélkedőt, sőt az általuk készített kisfilm is a legjobbnak bizonyult, ezért a különdíjat is besöpörték. Íme a kisfilm:

Ezek is érdekelhetik