Hírek

2017.05.24. 17:45

Bővülni szeretne a szombathelyi Barnahus-intézmény

SZOMBATHELY - A pilotprogramban létrehozott Barnahus-intézmény tevékenységéről tájékozódott Selmeczi Gabriella, a Fidesz emberi erőforrások kabinetjének vezetője.

Tóth Kata

Helyben szeretett volna ismerkedni a Barnahus (gyerekház) tevékenységével, ezért látogatott Szombathelyre Selmeczi Gabriella, a Fidesz emberi erőforrások kabinetjének vezetője. A pilotprogramban készült speciális, az igazságszolgáltatást és a gyermekvédelmet összekapcsoló intézményben - amelyet Magyarországon elsőként a TEGYESZ épületében nyitottak meg tavaly novemberben - szakemberekkel találkozott, hogy közösen vizsgálják meg, mik lehetnek a következő lépések - szükség van-e például törvénymódosításra -, hogy a program fejlődjön.

- Az országban egyedülálló a kezdeményezés, de a cél az, hogy egyre több helyen megvalósuljon, ahol a visszaélések által megkínzott gyerekek érdekét szolgálhatja - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő. Megjegyezte: a szükséges törvénymódosításokhoz szívesen csatlakozik előterjesztőként, és küzd a nemes célokért.

Dr. Lazáryné Illés Mária, dr. Hende Csaba, dr. Takátsné dr. Tenki Mária és Selmeczi Gabriella a meghallgatószobában Fotó: Unger Tamás

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a jogi és társadalmi kapcsolatok bizottságának elnöke emlékeztetett, az önkormányzat is támogatta a kezdeményezést; az országos hírű pilotprogramban részt vevő civil szervezetekről pedig elmondta: tovább akarják folytatni a munkát. Szeretnének bővülni és ehhez újabb anyagi támogatáshoz jutni - a Barnahus öt lábából hármat tudtak megvalósítani, kettő még hiányzik: a terápia és a tudományos kutatás - egyebek mellett erről is beszámolt dr. Lazáryné Illés Mária gyermekklinikai szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő.

Munkájuk eredményéről is beszélt: tíz gyereket hallgattak meg január óta, főleg olyanokat, akiket szexuálisan bántalmaztak, de van köztük súlyos fizikai bántalmazást szenvedett is. Videofelvételeikkel több esetben segítették az igazságszolgáltatást a vádemelési szakaszig eljutni. Érzékenyítették a rendőröket, az alap-ellátás szakembereit. És míg eddig a TEGYESZ-be, a befogadó otthonba bekerült bántalmazott, családból kiemelt gyerekekkel foglalkoztak, a múlt hét áttörést hozott: a vasvári rendőrkapitányság sok előkészítő, érzékenyítő munka után felkérte őket arra, hogy egy szexuális visszaélés esetben Barnahus-módszerrel járjanak el, kísérleti jelleggel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!