Aki Széchenyit vizsgáztatta - Kresznerics kedvelőinek társasága a kettétört gyertya fényénél

Január 18-a Kresznerics halálának évfordulója, de az emlékezés ezt a dátumot is életbe fordítja át. Ráadásul néhány nap múlva itt lesz a magyar kultúra napja, amely Celldömölkön 2009 óta minden évben szorosan összefonódik Kresznerics emlékezetével: a város önkormányzata akkor alapította meg, azóta adja át minden alkalommal két-két személynek a Kresznerics-díjat. Az elismerést azok kaphatják meg, akik az önkormányzati döntés értelmében sokat tesznek Kemenesalja kulturális-szellemi örökségének  megőrzéséért, illetve hozzáteszik a magukét ehhez az örökséghez.

Tavaly még nem volt, most már van az alsósági temetőben járda, amely persze nem csak Kresznerics Ferenc sírjához vezet el. Másodszor gyűltek itt össze a város vezetői és Kresznerics-díjasai - az élet érdekében.

Amikor tavaly január 18-án először összegyűltünk az alsósági temető bejáratától nem  messze  található  sír körül, zuhogott az eső, cipőnkre sár tapadt. Talán még abból a hangulatból is ránk ragadt valami, amely Kresznerics 1812-es Ságra érkezését valószínűleg meghatározta: az az igazság, hogy tartott egy kicsit a vidéki bezártságtól. Más kérdés, hogy aztán csak megkedvelte a ságiakat, gyűjtötte nyelvi fordulataikat, ráadásul itt, a Ság hegy tövében teljesedett ki sokrétű, de a nyelvészetben csúcsra jutó tudományos munkássága is: 1811 februárjában nem lett kanonok, 1831. februárjában viszont a Magyar Tudós Társaság tiszteletbeli tagjává választotta, nagyszabású szótára („gyökérrenddel és deákozattal") elismeréseként. Ebben a boldog tudatban távozott a földi világból 1832. január 18-án Alsóságon, ahol ma is nyugszik. A sokatmondó síremléket tanítványa és életrajz-írója, Szilasy János állíttatta: a márványoszlopon kettétört gyertya, amelynek eleven lángja van. Jellemző, hogy az akadémiai tagsággal járó pénzjutalmat is szegény és kiemelkedő diákok támogatására ajánlotta fel.

Az idén napfényes, kemény hideggel köszöntött ránk január 18-a. De már semmiképpen nem kellett volna a sarat taposnunk: Koltai Jenő esperes-plébános, Kresznerics Ferenc mai alsósági utóda megköszönte a polgármesteri támogatást, amelynek révén megépülhetett a temetőben a járda, amely persze nem csak Kresznerics sírjához vezet el. Fehér László polgármester azonban azt mondja, többeknek jár a köszönet: több szervezet és magánember működött együtt a siker érdekében.

A koszorúzás után beszélgetés az alsósági részönkormányzat helyiségében - előadást tart Káldos Gyula, mellette balra Erdélyi Antal képviselő, részönkormányzat-vezető és Fehér László polgármester. Fotó: Gyuricza Imre

A koszorúzás után most is összejövetel következett - úgy látszik, ebből is hagyomány lesz -, ezúttal az alsósági részönkormányzat nemrég kialakított irodájában (a sági iskola épületében) ültük körbe az asztalt. A Kresznerics-díjasok nevében Káldos Gyula nyugalmazott könyvtárigazgató, helytörténész kért szót. Kis-előadásában egyrészt fellebbentette a fátylat arról a titokról, hogy miért is nem Bobán nyugszik Kresznerics: azért, mert halála idején kolera dúlt, így lehetetlen lett volna elszállítani. (Vagyis Bobán nem sírja, hanem síremléke van.) Másrészt fölhívta a figyelmet egy másik fontos január 18-ára is: 1808-ban ezen a napon tett kora egyik legjelentősebb szombathelyi professzoránál, Kresznericsnél magánvizsgát gróf Széchényi Ferenc két fia, Pál és István. Igen: az utóbbiban tiszteljük ma „a legnagyobb magyart". Kresznerics professzor úr ezt írta a vizsga után a papának: „Örülj, nagy hazafi, gondoskodásod szembetűnő jelensége azon remek nevelésnek, melyet nagyreményű fiadnak adsz. Aminek Te és a Haza fogja szerencsés következéseit látni... " (Azt pedig már Németh Tibor, a KMKK Kresznerics-könyvtárának szintén Kresznerics-díjas vezetője fűzi hozzá a levélhez, hogy „milyen érzékeny pedagógiai véna és éles szem kellett ahhoz, hogy Kresznerics az akkor mindössze 16 éves, bizonyára szertelen ifjúban felfedezze a tehetség szikráit".)

Rajzolt-festett Kresznerics-képmás nem maradt fönn. De tudjuk, hogy Kresznerics nemcsak nagy felkészültségű tudós, felvilágosult tanár volt, hanem szelíden hajlíthatatlan jellem is. A szombathelyi líceumból például végül azért kellett távoznia, mert nem volt hajlandó saját tanári kéziratai címlapjára odakanyarítani, hogy „a főigazgató tekintélyével és beleegyezésével". Kollégái se értettek egyet az önkényes, semmire se jó utasítással, de csöndben maradtak. Kresznerics viszont szót emelt. Így aztán most Alsóságon világít, kettétört gyertya képében.