Hírek

2017.08.27. 16:00

Nemzetközi színen mutatkozott be az őrségi kerámia

AUBAGNE, MAGYARSZOMBATFA - A franciák számára inkább szobor, mint használati tárgy a kerámia - ezt is megtapasztalhatta Albert Attila az aubagne-i nemzetközi fazekas vásáron és kiállításon.

Bakos Ágnes

- Még soha nem volt alkalmunk olyan rendezvényen részt venni, amit a nyári dömpingben szerveznek - kezdte a beszámolót Albert Attila fazekas. Megtapasztalhatták az igazi vakációs forgalmat az utakon a Marseille melletti Aubagne-ig. Ott rendeztek nemzetközi fazekas találkozót, ahol három magyar résztvevő között volt a magyarszombatfai polgármester, az őrségi fazekasság képviseletében.

Aubagne egy 40-45 ezer fős város, nagy kerámiahagyományokkal. A nemzetközi fazekas vásárt és szakmai programot 1991 óta rendezik meg, ezzel az egyik legnagyobb múltú ilyen esemény Európában. Voltak idén is a világ minden részéről fazekasok, Észak-Amerika volt csak kivétel, mintegy 260-an gyűltek össze. Meghívásos alapon várják a szakembereket: előválogatás idén is volt, ismertette Albert Attila.

Albert Attila a versenykorongozás közben

A fazekas résztvevők mellett a civil érdeklődőknek is szól a program - látványosságokkal is készültek a szervezők, és kivették a részüket a magyarok is.

- Korongozó versenyt hirdettek, több mint húszan voltunk a férfi kategóriában, a negyedik lettem - sorolta szerényen Albert Attila.

Az előkelő helyezéshez azt is tudni kell, hogy nem klasszikus mintázó feladatot kellett megoldani, hanem tényleg közönségszórakoztató feladatok voltak. - Az egyik az volt, hogy ki tudja a leghosszabb csövet formázni, a másik pedig az, hogy a legszélesebb tálat kellett elkészíteni - ismertette a fazekas.

A versenyen eredetileg "csupasz kézzel" kellett részt venni, legalábbis így hirdették, aztán közben kiderült: senki nem bánja, ha valaki mintázó-, segédeszközöket használ a cél érdekében. Albert Attila nem használt eszközt - így végzett a negyedik helyen. Persze nem ez volt a fontos, hanem a részvétel - hangsúlyozta.

Bemutatták a házigazda franciáknak és a vendégeknek a bőrrel való korongozást: tetszett a szakmai érdeklődőknek és a közönségnek is. A szakmának például azért, mert gyorsan lehet dolgozni az "őrségi módon" - számolt be Albert Attila.

Az őrségi fazekastermékek fogadtatásáról azt mondta, volt egy vásárlója, aki borkiöntőt vitt, és próbálta elmagyarázni neki, hogyan kell használni az edényt. A vevő viszont nem volt kíváncsi rá, ugyanis dísznek vásárolta. És ez a jellemző: napi használatban nincs kerámiaedény, lakberendezésben, díszeknek használják. Például minden standnál kínáltak kerámiaékszert, az edényeket inkább csak megcsodálták. - Dicsérték a megjelenést, de nem tudják beilleszteni a konyhájukba, aki vett, emlékbe vitte - mondta az aubagne-i vásárról.

Az egyik egzotikus stand a sok közül a franciaországi vásáron Fotó: Albert Attila

Szakmai tapasztalatokkal tértek haza az augusztusi rendezvényről, és az európai fazekas kapcsolatok újabb lépcsőjeként kamatozhat a franciaországi út. Például találkoztak Albert Attiláék spanyol fazekasokkal, akiket korábbi vásárokról ismernek. S egyszer talán a magyarszombatfai fazekas napokra is jönnek most megismert francia keramikusok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!