22°

Tanévet záró elismerések – Kik kaptak oklevelet és ajándékot?

Szombathely – A tanévben rendezett tanulmányi versenyeken elért dobogós helyezéseket jutalmazták szerdán Szombathelyen. Mutatjuk mind a 16, országosan is szép teljesítményt!

A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ szervezte a díjátadó gálát, ugyanis 2015. április 1-je óta ez a szervezet látja el a pedagógiai szakmai szolgáltatásokat Vas megyében. A most záruló tanév tanulmányi versenyeit a Zalaegerszegi POK szervezte, illetve az országos versenyek megyei fordulóiért is a zalaegerszegi központ felelt – Vasban is. Az ezeken a versenyeken sikerrel szerepelt vasi diákokat köszöntötték szerdán a Weöres Sándor Színházban. A díjátadón részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere is.

Mozgalmas volt a tanév sok vasi diáknak, hiszen az összegzés szerint a versenyek megyei fordulóján nyolcszáz diák vett részt. A díjátadó ünnepségen mintegy 215 díjat adtak át. Mutatjuk, hogy az országos döntőkben kik szerepeltek a legjobban!

Az országos meghirdetésű tanulmányi versenyek döntőjében sok szép Vas megyei helyezés született:

(május 30-ig lezajlott döntők alapján)

Országos helyezés

Verseny

Név

Felkészítő

Iskola

Országos 8. hely

Országos német nyelvi verseny

Boldizsár Gina Viktória

Háklár Gáborné
Szabóné Budai Tünde

Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Országos 7. hely

Országos német nyelvi verseny

Illés Noémi

Háklár Gáborné
Szabóné Budai Tünde

Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Országos 1. hely

Országos német nyelvi verseny

Könye Rozália Ilka

Háklár Gáborné
Szabóné Budai Tünde

Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Országos 2. hely

Országos német nyelvi verseny

Mészáros Dóra

Háklár Gáborné
Szabóné Budai Tünde

Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Országos 8. hely

Országos történelem tanulmányi verseny

Dormán Péter

Zrinszki János

Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola

Arany minősítés

„Szép Magyar Beszéd” verseny az 5-8. évfolyamos tanulók számára

Solti Martin

Tóth Margit

Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola

Országos 1. hely

Kaán Károly XXIV. Országos Természet- és Környezetismereti verseny

Németh Máté

Farkasné Tóth Mária

Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Országos 8. hely

Teleki Pál Országos Földrajz–Földtan Verseny

Nagy Benedek

Takács Márta

Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola

Országos 10. hely

Implom József középiskolai helyesírási verseny

Kaposi Regina

Gulyásné Vass Veronika

SzMSzC Eötvös Loránd Szakképző Iskolája

Országos 3. hely

Implom József középiskolai helyesírási verseny

Gombos Réka

Kónya Nóra

SzoSzSzC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája

Országos 1. hely

Savaria országos történelem tanulmányi verseny

Horváth Áron

Kissné Szabó Ágota

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Országos 4. hely

Savaria országos történelem tanulmányi verseny

Varga Zsófia

Sélley Gábor

Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Anyanyelvápolók szövetségének könyvjutalma

Szép Magyar Beszéd a középfokú intézmények tanulói számára

Grünwald Dávid

Szeléné Varga Márta

Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium

Anyanyelvápolók szövetségének könyvjutalma

“Édes Anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny

Némethy Zsófia

Paukovics Éva

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Anyanyelvápolók szövetségének könyvjutalma

“Édes Anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny

Markovits Alexandra

Putz Margit

SzMSzC Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskolája

Országos 10. hely

 

Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny

Andor Júlia Anna

Domján Péterné

Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

 


Csíksomlyó
Háború ellen nyújtott védelmet a Székely Madonna
Bundesliga / 2 órája
A Hannoverrel sem bírt a Hertha
A vezetőedzői posztról az idény végén távozó Dárdai Pál vezette berliniek március 2. óta tartó nyeretlensége így tovább folytatódott.
Gyász
"Minden elmúlik, mint az álom, Elröpül, mint a vándormadár, Csak emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár." (F. Schiller) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, nagypapa, testvér SOMOGYI ZOLTÁN 2019. április 12-én, 80 éves korában megtért Teremtőjéhez. Szeretett halottunkat 2019. április 24-én, szerdán 12.15-kor helyezzük örök nyugalomra a Jáki úti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Emléke szívünkben örökké él!
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk HÁBETLER JÁNOS halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
"Földi utad 14 éve lajárt, A csillagok útján utazol tovább. Elmentél oda, ahonnan nincs visszatérés, Ahol a tested meglelte végső pihenését." Emlékezünk DR. GOSZTOLYA IMRÉNÉ szül: Pék Erzsében halálának 14. évfordulóján. Imre és Magdi
"Telnek a napok, hetek, hónapok, Hiányzik valaki, aki örökre itthagyott! Az élet csendesen megy tovább, De fájó emléked elkísér egy életen át!" Fájó szívvel emlékezünk MOLNÁR LÁSZLÓ halálának 2. évfordulóján Szerető családja
Szomorú szívvel tudatjuk az ismerősökkel, barátokkal, hogy unokanővérünk SÁRI ENDRÉNÉ szül.: Horváth Zsuzsanna volt szombathelyi lakos, váratlanul elhunyt. Emlékét örökre megőrizzük. Unokatestvérei
"Ti, akik az életet adtátok nekem Ti, akik felneveltetek Ti voltatok a világ legjobb szülei. Köszönöm." Szeretettel emlékezünk szüleimre BÖRÖCZ IRÉNRE és LŐRINCZ FERENCRE Ferike és családja
El nem múló fájdalommal emlékeznek SZALAY LÁSZLÓNÉ szül. Török Mária halálának 1. és SZALAY LÁSZLÓ főigazgató halálának 10. évfordulóján. Szerettei
Emlékezünk KOVÁCS ATTILA halálának 4. évfordulóján. Bánatos családja, Vép
"Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él s örökre ott marad." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férj, édesapa, nagypapa, és dédipapa SÜMEGI LÁSZLÓ nyug. pénzügyőr őrnagy 81 évesen csendesen megpihent. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 24-én, szerdán 12 órakor kezdődő gyászmisével lesz Szombathelyen a Szent Márton templomban, majd a hamvakat szűk családi körben helyezzük el a templom urnatemetőjében. Kérjük, egy-egy szál virággal köszönjenek el Tőle, a hely hiánya miatt. Tisztelettel mondunk köszönetet mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, bánatunkban velünk éreznek. A gyászoló család
"Úgy halt meg, ahogy élt, Csendesen, emberként." Fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH ZOLTÁN életének 74. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvainak végső nyugalomra helyezése április 24-én, szerdán a 16 órai gyászmise után lesz 16.30-kor Gencsapáti alsó temetőjében. Tisztelettel kérjük koszorú helyett szálvirággal búcsúzzanak tőle. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Bánatos család
"Istenem! Kérünk vedd oltalmadba őt, tárd ki kapuidat nyugodni vágyó lelke előtt." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, szeretettel emlékeznek rá, hogy VÁMOS GYULÁNÉ szül. Lengyel Éva életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 24-én, szerdán a 9 órakor kezdődő gyászmisével lesz Szombathely-Szőlős Jézus Szíve templomban. Végső nyugalomra helyezése 10 órakor a gyöngyöshermáni temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk Neked." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető férj, drága jó édesapa, nagyapa, dédi, após, testvér és rokon RÓZSA FERENC életének 78. évében visszaadta lelkét a Teremtőnek. Hamvainak végső nyugalomra helyezése április 24-én, szerdán a 16.15 órai gyászmisét követően lesz a vépi temetőben 17 órakor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család Vép, Bögöt
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TATÁR TIBORNÉ szül. Varga Júlia Terézia rátóti lakos életének 76. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Temetése április 24-én 15 órakor lesz a rátóti temetőben. Előtte a gyászmise 14 óra 30 perckor kezdődik. Gyászoló családja Rátót, Rönök, Plauen
Drága édesanyánk PARTOS ISTVÁNNÉ szül. Pátkai Ilona szíve 2019. április 15-én megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 24-én, szerdán 12.30-kor lesz a Szalézi altemplomban. Kérjük részvétüket egy szál virággal róják le! Mindig hálás szívvel emlékezünk rá! Gyászoló gyermekei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama és dédi GODA ISTVÁNNÉ szül. Csizmadia Márta 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 25-én 12.15-kor lesz a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik őt. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Fájó szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH DEZSŐNÉ szül. Horváth Anna életének 69. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. április 23-án, kedden a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz az ölbői temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Ölbő, Rábapaty
"Szívedben csak jóság volt és szeretet, Elfeledni téged sohasem lehet." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KÓBOR LAJOSNÉ szül. Léránt Ilona halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk HORVÁTH LAJOS életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 26-án, délután 14 órakor lesz a sárvári temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KAISER ISTVÁNNÉ szül. Pum Valéria életének 92. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. április 24-én, szerdán 11 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH ERZSÉBET MÁV vasúti tiszt 86 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvaitól 2019. április 24-én 15 órakor veszünk végső búcsút az alsósági katolikus temetőben. Előtte 14 óra 30 perckor gyászmise. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
tánc, muzsika / 3 órája
Erdélyi turnéra indulnak a Fölszállott a páva versenyzői
figyelmeztetés / 3 órája
Többfelé rossz a levegő minősége
építésgazdaság / 3 órája
Ösztönöznék az együttműködést
Tűzeset / 4 órája
Ötven négyzetméteren égett a hulladék Kőszegen
Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Baleset / 4 órája
Két autó ütközött a 87-es főúton Szombathely határában
Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
fordulat? / 4 órája
Elrejtheti a kedvelések számát az Instagram