2013.11.18. 14:15
Ahány a nyelv, annyi az ember
Körmend – A Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos osztályaiban sikeres volt a most záruló témahét, illetve a kapcsolódó Nyelvek Hete.
A diákok a tananyag adta korlátokon túl megismerkedhettek a megjelölt országok életével, földrajzával, történelmével és nyelvével. Elvárás volt, hogy közelítsék meg a témát minél több oldalról, használják ki az információhordozókat, dolgozzanak önállóan, emeljék ki a lényegi információkat, majd összegezzék a tapasztalatokat, készítsenek munkájukból kiállítást. A tanítási órákon és a délutáni foglalkozásokon egy-egy olyan országgal foglalkoztak a tanulók, amelyek történelmileg kapcsolódnak az adott évfolyamhoz, valamint Magyarországhoz.
Az elkészített anyagból pedig kiállítás készült az iskola folyosóján és az osztályokban. A témahéttel párhuzamosan rendezték meg a 15. Nyelvek Hetét, melynek programjai között a Kazinczy szépkiejtési és játékos idegen nyelvi csapatversenyek is szerepeltek.