2008.04.10. 02:29
Végjátékban dőlt el
Körmend - A Polaroid Lami-Véd Körmend és az Albacomp kosárcsapata sok hibával tarkított, izgalmas mérkőzést játszott, melyet egy ponttal a vendégek nyertek.
A mérkőzés Thomas három duplájával kezdődött, amire Bencze csak egy büntetővel felelt (2. perc: 6:1). Radovics azonban gyorsan egyenlített, majd az első negyed fele után Simon ziccerét követően átvették a vezetést a fehérváriak (6. perc: 8:10). A folytatásban a kisszünetig fej fej mellett haladtak a csapatok. A hazaiak védekezésére nem lehetett panasz, ám támadásban sok dobást rontottak. Thomas és Ferencz egyaránt kilenc pontig jutott, s rajtuk kívül csak Fodor M. talált be, de ő is csak büntetőből. A második játékrész elején Fodor G. két triplával nyitott, mire csak egy McClendon-kosár volt a válasz (13. perc: 26:22). Aztán sokáig nem változott az állás, rosszul fejezték be az akciókat a kapkodva játszó gárdák. Radovics személyi hibája, majd reklamálása miatt kapott technikai után Fodor G. három büntetőt is értékesített, de a pontgyártás nem akart megindulni (15. perc: 29:22). Fodor M. újabb két büntetője után Simon mintegy hétperces Alba gólcsendet tört meg, fel is hozta csapatát öt pontra (18. perc: 33:28). Ezután újra hibák sokasága következett, s a negyed utolsó percének hajrájában bevágott Thomas- triplával a félidőre nyolcpontos előnyt szereztek a piros-feketék (20. perc: 36:28).
A fordulás után már pontosabban céloztak a felek, de hiába próbáltak felzárkózni a vendégek, mert minden kosarukra volt körmendi válasz (24. perc: 46:39). Ám Simon ekkor nyolc pontot szórt zsinórban, s két pontra jöttek fel a kék-fehérek (27. perc: 46:44), s az utolsó etapra is ugyanekkora előnnyel készülhetett a házigazda (30. perc: 53:51). Fodor G. ezúttal is hármassal köszönt be, a folytatás azonban nem sikerült jól, a játék irányítását és a vezetést is átvették Simonék (35. perc: 58:63). Krivacsevics mester időkérése után a Rába-partiak rendezték soraikat, és egy pontra csökkentették hátrányukat (36. perc: 62:63). A végjáték elképesztő izgalmak közepette kezdődött, ám Trummer keze nem remegett meg, két triplájával újra a Körmend került fórba (39. perc: 68:67). Bradford, Thomas, majd ismét Bradford kosárváltása után az utolsó támadást egypontos hátrányban kezdték a hazaiak. Négy másodperccel a vége előtt azonban Henderson hibázott, így nyert az Alba. A vasiak a vereség ellenére is biztosították helyüket a felsőházban, mert a Dombóvár legyőzte a Kecskemétet.
Krivacsevics Dragoljub: - Nehéz bármit is mondani, mert miénk volt a meccs. A szerencsésebb csapat nyert.
Peresztegi Nagy Ákos: - Végre idegenben is tudtunk agresszíven és szívvel játszani. A védekezésváltásunkkal nem tudott mit kezdeni a Körmend.
Eredmények: Pécs-Atomerőmű 81:80, MAFC-ZTE 60:86, Vásárhely- Nyíregyháza 83:94, Dombóvár-Univer 95:74, Sopron-Kaposvár 94:77.
1. | Falco | 24 | 19 | 5 | 2248- | 1924 | 0.896 | ||||||||||
2. | Dombóvár | 24 | 17 | 7 | 2011- | 1982 | .854 | ||||||||||
3. | PVSK | 25 | 16 | 9 | 2016- | 1970 | .820 | ||||||||||
4. | Szolnok | 24 | 15 | 9 | 1811- | 1822 | .813 | 5. | Albacomp | 23 | 14 | 9 | 1905- | 1803 | .804 | ||
6. | Atomerőmű | 24 | 14 | 10 | 1963- | 1847 | .792 | ||||||||||
7. | Nyíregyháza | 24 | 14 | 10 | 2069- | 2056 | .792 | ||||||||||
8. | Körmend | 25 | 13 | 12 | 2132- | 1957 | .760 | ||||||||||
9. | Univer | 24 | 11 | 13 | 2017- | 1998 | .729 | ||||||||||
10. | Sopron | 24 | 11 | 13 | 2050- | 2091 | .729 | ||||||||||
11. | ZTE | 23 | 9 | 14 | 1761- | 1750 | .696 | ||||||||||
12. | MAFC | 24 | 6 | 18 | 1898- | 2169 | .625 | ||||||||||
13. | Kaposvár | 24 | 5 | 19 | 1859- | 2049 | .604 | ||||||||||
14. | Vásárhely | 24 | 4 | 20 | 2054- | 2376 | .583 | ||||||||||