Kosárlabda

2008.10.14. 02:29

Eurochallenge rajt

<b>Körmend</b> - A Polaroid Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapata ma 20 órakor megkezdi szereplését a nemzetközi kupában. Az Eurochallenge előselejtezőjének első felvonásán, hazai pályán a holland Eiffel Towers Den Bosch lesz az ellenfele.

Vastag Nándor

Ma 16 párban rendeznek mérkőzéseket az Eurochallenge - amit idén írtak ki először - előselejtezőjének első fordulójában. Ha a Körmend a két meccs alapján - a visszavágó jövő kedden lesz - továbbjut, akkor a macedón BC Amak és a szlovén Zlatorog Lasko párharc győztesének továbbjutójával a 32 csapatos csoportkörbe jutásért meccselhet. A piros-feketék - akik a felkészülési időszakban eddig felemás eredményeket értek el - ma nehéz mérkőzésre számíthatnak a hollandok ellen, mert a hat amerikai játékossal megerősített gárda - amelynek s-Hertogenboschban van a székhelye - már három bajnoki fordulón túl van, s mindegyiket megnyerte.

- Az ellenfelet nem láttam felvételről sem, de a hírekből annyit tudunk, hogy az amerikai játékosai miatt nagy játékerőt képvisel, és már itt Körmenden jó eredményt akar elérni - mondta Krivacsevics Dragoljub, a Rába-partiak edzője. - Sajnos nálunk Ferencz Csaba bokasérülése miatt nem játszhat - talán majd a visszavágón -, Vavra Peti is hagyott ki edzéseket derék- és térdbántalmai miatt, a lengyel Zbigniew Bialek pedig egy hete készül velünk, így kérdéses, hogyan tud beilleszkedni a csapatjátékba. Az együttesen nyomás nincs, de a győzelemhez legalább 120 százalékos teljesítményre lesz szükség - remélem, a közönség támogatásával az utolsó percig fogunk küzdeni. Azt még nem tudom, mekkora pontelőny lehet elég a visszavágón, de igyekszünk minél nagyobb aránnyal nyerni.

A meccsen a FIBA előírásai miatt csak 1500 néző lehet, elővételben eddig 600 jegy fogyott el. A szurkolókra a nemzetközi szövetség szigorú szabályai vonatkoznak - amiket a belépéskor szórólapokról is tudatosíthatnak -, a csarnok kapui pedig 19.45-kor záródnak. A szünetben csak belépőjeggyel lehet elhagyni a csarnokot, illetve visszatérni oda.

Ezek is érdekelhetik