2010.12.13. 03:29
A végét már nem bírták: Falco-Paks 76:86
Szombathely - Az A-csoportos kosárlabda-bajnokság 11. fordulójában a Falco a Paksot fogadta. A felek remek, hacos meccset játszottak egymással, aminek a végén a paksiak örülhettek.
Pavlik triplája nyitotta a második félidőt, amire Alekszejev felelt mezőnygóllal - megszerezve így első kosarát. Küzdött, hajtott a Falco, de amikor átvehette volna a vezetést mindig hibázott valaki, jött egy eladott labda, egy kihagyott ziccer, egy buta fault. A Paks pedig büntette a hibákat, ráadásul a vendégek távolról is jobban dobtak, palánk alatt is több erősebbek voltak, így őrizték előnyüket (25. perc: 44-50). De a remek napot kifogó Gosával nem bírtak a vendégek, a vezérletével ismét fordított a Falco (28. perc: 58-57) - jött is a paksi időkérés. Egy emberként tombolt a lelátó, de a vendégek nem ijedtek meg, higgadtan kosaraztak tovább, és az utolsó etapnak ismét ők futhattak neki előnyből (30. perc: 61-63). Aztán őrült dobóversenybe kezdtek felek, de így sem jutottak dűlőre. Közeledve a hajrá felé egyre inkább úgy tűnt, hogy a Falcóban maradt több erő (35. perc: 74-69). Ám az Arnea Savarát megtöltő drukkerek legnagyobb bánatára nem így volt, a remekül dobó vendégek rendezték a soraikat, egyenlítettek (37. perc: 74-74), majd a végjátékban a vezetést is átvették (76-81). A hazaiak indítottak még egy erőtlen rohamot, de a taktikus, higgadt ASE már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.
Összességében a Paks megérdemelten nyert, mert több jó egyéni teljesítményt vonultatott fel, mind a négy légiósa nagyot játszott. A Falcó jól küzdött - Gosa extrát játszott -, de csak felvillanásai voltak a meccsen, a találkozó nagy részében a vendégek irányítottak. Ettől függetlenül is kicsikrahatták volna a sikert a vasiak, de a hajrát már nem bírták.
Nikola Lazics: - A kulcspillanatokban rendre rossz döntést hoztunk, nem koncentráltunk eléggé. Ráadásul a Paks frissebb volt nálunk.
Horváth Imre: - Tudtuk, hogy a hazai pályán erős Falco ellen csak jó játékkal nyerhetünk. Sikerült jól játszanunk, sikerült nyernünk.
További eredmények: Kecskemét-Debrecen 93-69, ZTE-Szolnok 53-65, Kaposvár-Salgótarján 108-77.

Falco-Szova KC Szombathely-Atomerőmű SE 76-86 (20-20, 18-20, 23-23, 15-23). - Szombathely, 1800 néző, NB I. A-csoportos kosárlabda-mérkőzés, vezette: dr. Vígh, Cziffra, Török.
Falco: Kálmán 2, DOYNE 18, Pankár -, GOSA 31/15, Alekszeyev 12. Csere: Hajmásy 5/3, Borszéki 6/6, Simon 2, Haraz -, Szanati -. Edző: Nikola Lazics.
Paks: Mészáros 2, PAVLIK 19/9, HODGES 20/12, JOHNSON 15, SALES 21/6. Csere: Faragó 2, Kovács Á. 7/6, Körtélyesi -, Morgen -. Edző: Horváth Imre.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2-10. 8. perc: 18-18. 14. perc: 30-30. 20. perc: 38-40. 25. perc: 44-50. 28 perc: 58-57. 35. perc: 74-69. 39. perc: 76-81.
1. | Szolnok | 12 | 11 | 1 | 1032- | 846 | 0.958 | |
2. | Albacomp | 11 | 9 | 2 | 908- | 788 | .909 | |
3. | Atomerőmű | 11 | 9 | 2 | 923- | 806 | .909 | |
4. | Körmend | 11 | 8 | 3 | 950- | 857 | .864 | |
5. | Kecskemét | 11 | 8 | 3 | 849- | 803 | .864 | |
6. | ZTE | 11 | 7 | 4 | 891- | 819 | .818 | |
7. | Falco | 11 | 5 | 6 | 896- | 874 | .727 | |
8. | PVSK | 10 | 4 | 6 | 784- | 842 | .700 | |
9. | Szeged | 11 | 4 | 7 | 882- | 898 | .682 | |
10. | Kaposvár | 11 | 4 | 7 | 873- | 910 | .682 | |
11. | Sopron | 10 | 3 | 7 | 824- | 794 | .650 | |
12. | Nyíregyháza | 10 | 3 | 7 | 852- | 900 | .650 | |
13. | Debrecen | 11 | 1 | 10 | 824- | 1072 | .545 | |
14. | Salgótarján | 11 | 0 | 11 | 846- | 1125 | .500 | |
ü |