Kőszeg

2013.10.09. 16:25

Svábok faluja - Több évszázada élnek már együtt

Kőszeg - Szeptember 28-án kiállítás nyílt a Kőszegi Városi Múzeumban Asszonyfarsang - Svábok a németek között címmel. A tárlat, mely a Kőszeghez tartozó Kőszegfalva alapításának 300. évfordulóját ünnepli, nemcsak a kőszegfalvi svábok, de a kőszegi, illetve a Vas megyei németek bemutatása is.

Némethy Mária

A Kőszegi Városi Múzeum idei első városi fenntartásban rendezett önálló kiállítása bemutatja a kőszegi németek és magyarok, illetve a kőszegfalvi svábok több évszázados egymás mellett élését.

A megnyitón Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere köszöntötte a vendégeket, köztük Gerd Maischt, Vaihingen an der Enz főpolgármesterét, Huber Lászlót, Kőszeg polgármesterét és Friedl Tamást, a Német Nemzetiségi Önkormányzatok Vas és Zala Megyei Szövetségének elnökét.

Az érdekes kiállítást Básthy Béla alpolgármester nyitotta meg (jobbra áll csíkos nyakkendőben). Fotó: Kőszegi Városi Múzeum

Köszöntőjében elismeréssel és köszönettel szólt a Kőszegi Városi Múzeum eddig végzett munkájáról, illetve, hogy az új intézménynek be kell tagozódnia és meg kell találnia helyét a város sokszínű kulturális életében. Básthy Béla külön kiemelte a kőszegi és a megyei közgyűjteményi intézmények együttműködésének fontosságát, melynek megtestesítője a Tábornokházban nyílott tárlat.

Dr. Horváth Sándor, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum néprajzkutatója megnyitó beszédében elmondta: a nemzetiségek, illetve történetük bemutatása, megismerése rendkívül fontos nemcsak a saját közösségük, de a többség számára is. A két intézmény együttműködésében megvalósult tárlatnak kell, hogy legyen folytatása, amely ismerteti az itt élő horvát, szlovén, cigány kisebbségek történetét hagyományait, szokásait.

A tárlatból, melynek megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatta, megtudható, hogy Kőszegfalva 1712-től földrajzilag ugyan elkülönülve, de Kőszeg város szerves részét alkotja. A betelepült sváboknak a 20. század közepéig sem a térségben korábban is élő németekkel, sem a helybéli magyarokkal nem alakultak ki szoros, napi vagy családi kapcsolataik. Ennek eredményeként közösségük bezáródott, sem hagyományaik, sem szokásaik nem keveredtek, és szinte a mai napig tisztán megmaradtak. Nemcsak a magyarokétól, de a kőszegi németekétől is teljesen eltérő „archaikus" gyermekvárási, keresztszülői, születési, házassági szokásaik élnek. Híresek a három napig tartó farsangi vígalmaik, illetve az „asszonyfarsang" szokás.

A település egy olyan város része, amely már alapításától, a Kőszegi grófok idejétől fogva jelentős számú német származású lakossággal bírt. Kuriózum a két „németség", svábok és hiencek egymás mellett élése. Mindezt a Vas megyei németek bemutatása foglalja keretbe. Így képez egy egységet a falu, a város és a megye, amely hármason keresztül bemutatható a már itt élők és a később letelepedettek vagy betelepítettek világa.

A kiállítás szerves részét képezi a szintén NKA-pályázaton támogatást nyert múzeumpedagógiai munkafüzet, melyhez program is párosul. A kiállítás hétfő kivételével minden nap 9 és 17 óra között látogatható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!