Kőszeg

2015.10.26. 19:22

Minden, amit a Nemzeti Kastélyprogram és várprogram vasi résztvevőiről tudni kell

Vas megyéből négy kastély szerepel a Nemzeti Kastélyprogramban, illetve Kőszeg és Sárvár vára bekerült a Nemzeti Várprog-ramba. Nagyszabású felújítások valósulnak meg.

Bakos Ágnes

– Óriási eredmény, hogy a rendszerváltozás után 25 évvel a lepusztult műemlékállomány egy részén a kormány segíteni tud átgondolt, átfogó programokkal – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a Nemzeti Kastélyprogramról és a Nemzeti Várprogramról. Hozzátette, hogy kiemelt értéket képviselnek a kedvezményezett ingatlanok.

– A két program nem tud egyforma mértékben érinteni minden megyét, hiszen várak nyilván nincsenek az Alföldön, és a kastélyok sem arányosan helyezkednek el az ország területén. Vas megye viszont kivételesen szerencsés: sok a műemlék, közöttük több állami tulajdonban van.

Fotó: Somfai Sándor

L. Simon László államtitkár emlékeztetett, hogy a Nemzeti Kastélyprogramban szerepel a körmendi Batthyány–Strattmann-kastély, a jánosházai Erdődy–Choron-várkastély, a vassurányi Schilson-kastély és Vépen az Erdődy-kastély. A Nemzeti Várprogramról szóló Kormányhatározatban pedig szerepel a sárvári Nádasdy-vár és a kőszegi Jurisics-vár.

– A programok jelentős részét uniós forrásból fogjuk tudni finanszírozni, az úgynevezett Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból, amelynek van egy 110 milliárd forintos turisztikai fejezete. Ennek a fele, 55 milliárd forint jut a vár- és kastély-

programokra – sorolta az államtitkár. Hozzátette, hogy első körben 33 milliárd forint a pályázati keret, ami majd a többi 22 milliárd forinttal egészül ki. Kiemelte, hogy már a fejlesztések előkészítésére is jelentős összegeket fordítottak. – Ez állami program, így egy magántulajdonos nem tud pályázni egy kúriával például – szögezte le L. Simon László.

Mint fogalmazott: forráséhség van a területen, hiszen sok, közösségi tulajdonban lévő műemléképület van az országban, ami még nem fért bele a prog-ramba. – Az önkormányzatokkal partneri együttműködést köt a kormány, Körmend jó példa erre – hangsúlyozta a Miniszterelnökség államtitkára. A körmendi kastély kiemelt értékű műemlékegyüttes, az önkormányzat az ingatlan kezelője, nyilvánvaló az együtt gondolkodás – mondta L. Simon László, aki arról is beszélt, hogy a műemléki ingatlanok turisztikai célú fejlesztése a működő irány, ez az elmúlt évtizedek tapasztalata. – Sok műemléket újítottunk már fel és volt, amelyik használaton kívül maradt – mondta, és példaként a tiszadobi Andrássy-kastélyt említette, amely 1,7 milliárd forintból újult meg, de nem kapott megfelelő funkciót, így ezt most veszi át a Miniszterelnökség saját kezelésbe.

– Élettel, tartalommal és közösséggel, turistákkal kell megtölteni a kastélyokat, várakat Vas megyében is – fogalmazott L. Simon László.

Az államtitkár nem véletlenül emelte ki a körmendi kastélyt a vasi támogatottak közül: holnap zárul a Batthyány Örökségközpont kialakítása című projekt. A záró rendezvény vendége lesz L. Simon László, ma délután pedig bárki megnézheti az Örökségközpont új auláját és a megnyitás előtt álló Liktáriumot. Sőt, az érdeklődők tájékoztatódhatnak a kivitelezési munkálatokról, arról, hogy milyen is egy műemlék-felújítás folyamata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!