Kőszeg

2016.03.25. 20:40

Kincsek a kőszegi garázsban - Palcsó Julianna kalandos élete

Kőszeg - Szürreális alkotások születnek Palcsó Julianna keze alatt: elsősorban a textilt alakítja át valamiféle csodálatos dologgá. Olajfestményeit jól ismeri és kedveli a műértő közönség: számos hazai és nemzetközi kiállításon vettek részt a Csók István Művészkör Egyesület elnökének munkái.

Simán Klára

- Kalandos életút áll mögöttem, hiszen kalocsai születésű vagyok, ezt követően katonatiszt édesapámat egyszer csak Kőszegre helyezték át, majd Sopronban tanultam az óvónőképzőben, Debrecenbe mentem férjhez, aztán a munka és a szívem ismét Kőszegre hívott - vázolja élete nagyobb állomásait Palcsó Julianna. A művész otthona telis-tele van érdekességekkel: szinte minden sarokban érdemes lehorgonyozni pár percre, mert akad ott bőven látni- és elgondolkodnivaló. Alkotásainak jelentős része most a garázsban porosodik - egyelőre ott van hely a számtalan kincsnek. A falakon festmények lógnak, ezek fény- és színhatása is hosszú percekre leköti a látogatókat.

Elmélyülés és idő kell az alkotáshoz - ezt mondja Palcsó Julianna alkotóművész, a CSIME elnöke (Fotó: Unger Tamás)

- Benedek Elek meséin nőttem fel, csakhogy a mesekönyvben nem voltak kiszínezve a rajzok, és ezt persze pótoltam - meséli el nevetve az első szárnypróbálgatásait az alkotóművész. Tisztelettel és szeretettel említette Giczy János festőművészt, akitől soproni főiskolásként sokat tanult:

- Figyeltem, és sok mindent elsajátítottam tőle.  Azt  tanította, hogy „önmagadat hozd”, de másolni  is kell, méghozzá pontosan, és nem szégyen így kezdeni. Azt azonban mindig mondta, hogy még ebbe is picit próbáljuk meg beletenni önmagunkat - így foglalta össze a tanultakat a mára kreativitásában kiteljesedett alkotó.

- Az első kiállításomat egy osztrák festőnő barátommal közösen tartottuk: azt mondta, szívesen kiállítana Kőszegen, de csak velem együtt - mesélte a művész. - Akkor a nálam nagyobb szakmai múlttal bíró Németh János képzőművész kollégámat kértem meg, hogy tartson velünk a tárlaton. Ő szívesen vállalta. Amikor eljött megnézni a munkáimat, azt mondta, hogy „ezek egészen klassz dolgok.” Azóta a fél évtizede működő Csók István Művészkör Egyesület elnökeként már ő is számos kiállítást szervezett a régióban és a határon túl is:

- Van ugyan a városban egy régebbi és nálunk nagyobb művészeti egyesület, de az külföldieket tömörített főként, német nyelvű, én egy magyar, fejlődőképes társaságban több lehetőséget láttam, ezért született meg bennem a gondolat, hogy létre kellene hozni ezt a civil szervezetet - mondta el kérdésünkre Palcsó Julianna. Társszervezőnek Práger Tamás festőművészt kérte fel.

Az egyesület kötött taglétszámú: tizennégyen vannak. A csapat fele magasan képzett művész - a többi között restaurátor, fafaragó is tartozik hozzájuk. Alkotóheteket is szerveznek, a legközelebbi Velemben várható, nyár elején egy tíznapos összejövetelen tanulnak egymástól a résztvevők.

Ami a művészeten túli életét illeti, Palcsó Julianna Kőszegen óvónőként dolgozott, majd áthívták a dr. Nagy László EGYMI-be, gyógypedagógusi diplomát is szerzett. Emellett folyamatosan tanult, képezte magát, nemcsak a művészet, hanem a hétköznapok világában is. Az élet nem kímélte: a korábban éneket is tanító asszony megküzdött a rákkal, ami egyik hangszalagját elvitte. Most beteg édesanyját ápolja szeretettel.

- Nemcsak munkakedv, hanem idő is kell az alkotáshoz, hiszen nem lehet a vászon mellől csak úgy felállni és visszaülni: ez egy átszellemült állapot, olyan folyamat, amelyet nem szeretek megszakítani - mondta. Elsősorban olajjal, saját maga által kevert színekkel dolgozik, gyakran fotók alapján. A fényeket több szögből és más-más időpontban, napszakban készült fényképekből tudja egyedien tükrözni a festményeiben. Ennek ellenére a textil a kedvence: a szép időt is azért várja, hogy a csirizzel és festékkel létrehozott textilmunkákat odakint meg tudja szárítani - gyakorlatilag együtt dolgozik a természettel a képzőművészet minden szegmensében az alkotóművész.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!