Történészek Károlyi Mihályról: alaptalanul lett bűnbak a politikus

Hajdu Tibor: Károlyit tévesen tüntetik fel bűnbakként

 Károlyi Mihályt, az első magyar köztársasági elnököt tévesen tüntetik fel bűnbakként, mint aki felelős a történelmi Magyarország első világháború utáni széteséséért - mondta Hajdu Tibor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója.

Hajdu Tibor szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy Károlyi Mihály nem volt olyan nagy formátumú politikus, mint Winston Churchill angol, illetve Andrássy Gyula és Tisza István magyar miniszterelnökök. Képzett ember volt, de "nem volt olyan tehetség, aki megfordítja a világ sorsát" - fogalmazott történész, aki monográfiát írt Károlyi Mihályról.

Az ország területi csökkenését a szakértő véleménye szerint csak akkor lehetett volna megakadályozni, ha nem tört volna ki az első világháború. Azzal, hogy ez megtörtént, "a történelmi Magyarország sorsa elvégeztetett", mert az antanthatalmak közül "először az oroszok, majd a franciák akarták felosztani az országot, nem beszélve a magyarokat körülvevő nemzetiségekről".
 
Az ország elcsatolt területeinek egy részét akkor lehetett volna megmenteni, ha IV. Károly király 1917-ben különbékét kötött volna a győztesekkel. Ez azért maradt el, mert az uralkodó nem szakított a németekkel, és nem szánta el magát arra, hogy komoly területi engedményeket tegyen, amiben tulajdonképpen minden magyar politikai tényező, így Károlyi Mihály is egyetértett vele - mutatott rá.

A győztes európai hatalmak - Franciaország, Nagy-Britannia - az Osztrák-Magyar Monarchiából kiszakított területekből létrehozott államokkal - Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia - és az ismét létrehozott Lengyelországgal szerették volna katonailag ellensúlyozni egyrészt a német, másrészt az ekkor már számukra szintén vetélytárssá váló orosz államot, ami "nem jött be, mert 1938-1939-re kiderült, hogy ezek nem képesek semmiféle katonai ellensúlyt képezni" - közölte.

Hajdu Tibor megállapította: Wilson amerikai elnöknek nem voltak egyértelmű ígéretei Magyarország területi integritását illetően az első világháború végén. Amikor pedig egyértelművé vált, hogy Franciaország véleménye lett a döntő e tekintetben, az Egyesült Államok kivonult a béketárgyalásokról, mert izolacionista politikájuknak megfelelően nekik "sem erejük, sem kedvük nem volt ahhoz, hogy beleszóljanak az európai helyzetbe".    

A területi veszteségekért azért sem lehet Károlyit okolni, mert hiába fejtett volna ki katonai ellenállást, az nem befolyásolta volna a béketárgyalásokat. Az, hogy melyik állam mely területeket szállt meg, nem érdekelte a párizsi békekonferenciát, mint ahogy a népek önrendelkezési jogát sem vették figyelembe. Például Szerbia hiába szállta meg Pécset, Baját és Barcsot, végül innen 1921 őszén ki kellett vonulniuk. Ugyanez történt a románokkal 1919 végén, amikor az antant nyomására ki kellett vonulniuk az általuk korábban megszállt Budapestről.

Hajdu Tibor megjegyezte: a harcokat 1918-ban nem lehetett folytatni a környező államokkal szemben, mert "Magyarország kivérzett állapotban volt, a harcképes férfiak vagy elestek, vagy megrokkantak". Nem jöhetett szóba tehát egy egymillió fős hadsereg felállítása, legfeljebb egy 200-300 ezres, ami viszont "nagyon kevés lett volna ahhoz, hogy legyőzze a szomszéd államokat".

Mindezzel együtt azonban a frontról hazatérő katonákból Károlyi Mihály felállított egy 100 ezres nemzetőrséget, amely rendet teremtett az országban, 1918 novemberében több száz fosztogatót kivégzett, illetve megakadályozta és megtorolta a nemzetiségek egymás elleni harcait és a zsidó pogromokat.

Nemcsak létszámbeli, hanem szervezeti probléma is adódott az új hadsereg kialakítása körül, mert a korábbi osztrák-magyar hadsereg magyarokból álló részét, valamint a magyar honvédség tagjait először egyesíteni kellett volna, ami nem valósult meg. Másrészt a magyar ezredekben felerészben román és szláv katonák harcoltak, akiknek a leválasztása szintén hosszú heteket vett igénybe 1918 végén - mutatott rá.

Az ekkor létrejövő, önkéntesekből álló Székely Hadosztályt "Károlyi támogatta a maga módján, csak nem elég eréllyel", sőt Szatmáron, közvetlenül a bukása előtt egy lelkesítő, tőle szokatlanul harcias beszédet is tartott. Mindent összevetve azonban Károlyi Mihály és első hadügyminisztere, Linder Béla a hadsereg összetartására nem volt alkalmas - összegezte.

A diplomáciai esélyekről Hajdu Tibor kifejtette: a békekonferencia álláspontja az volt, hogy a vesztesek, így Magyarország is csak a kész szöveg aláírására utazzanak ki Versailles-ba. Ha 1919. március 21. után Károlyi hatalmon maradt volna, akkor az ő erejéből is csak annyira futotta volna, hogy "mond egy szép beszédet, mint a későbbi békedelegáció vezetője, Apponyi Albert", ami nem változtatott volna semmin.

Meglátása szerint az ideális megoldás az ország minél nagyobb területének megtartása érdekében az lett volna, ha a nemzetiségeknek még az első világháború kitörése előtt nagyobb autonómiát adnak, illetve bizonyos területekről lemondanak, erre viszont nem volt hajlandó egyik magyar politikai párt sem, ideértve Károlyiékat is.

OLDALTÖRÉS: Nem tudta volna megakadályozni a Monarchia feldarabolását

Nem tudta volna megakadályozni a Monarchia feldarabolását 

Nem tudta volna megakadályozni a Monarchia feldarabolását 

Nem tudta volna megakadályozni a Monarchia feldarabolását 

Károlyi Mihálynak nem volt semmiféle szerepe az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásában, mert amikor ez bekövetkezett, ő még csak ellenzéki politikus volt, a későbbiekben pedig lehetősége sem volt, hogy a Monarchia felosztását megakadályozza - hangsúlyozta a történész.    
 
Hajdu Tibor kiemelte: Károlyi Mihály az első világháború alatt a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek, a Függetlenségi Pártnak volt az elnöke, noha többen is irányították rajta kívül a pártot. Károlyi mindvégig következetesen kiállt a háború ellen, ezért 1916 nyarán meghasonlott a párt, és ő az ebből kiváló Függetlenségi és 48-as (Károlyi) Párt vezetője lett, amelynek élén "egyértelműen a békét követelte".

Ez a következetes kiállás a béke mellett ahhoz vezetett, hogy "kétségtelenül ő lett 1918-ban a legnépszerűbb politikus Magyarországon", aki "befolyással volt a közhangulatra, és időnként a király, IV. Károly is meghallgatta véleményét", igaz, soha nem vette figyelembe. Károlyi Mihály 1917 novemberében még a közvélemény előtt eltitkolt tárgyalásokat is folytatott Svájcban a király tudtával az ellenséges erők képviselőivel. Politikai ellenfelei később ebből kreálták - megalapozatlanul - hazaárulási perét, noha ő nem árult el államtitkokat - mondta a történész.
 
Értékelése szerint Károlyi Mihály nem volt forradalmár alkat, de az 1918. október 30-31-én lezajlott őszirózsás forradalom előtti héten az általa vezetett Magyar Nemzeti Tanács már az árnyékkormány szerepét töltötte be. Sokszor hamarabb jutottak el hozzájuk az információk, mint magához a tényleges kormányhoz. Ő volt ekkor ugyanis annak a pártnak az elnöke, amelynek programja "leginkább megfelelt a nép igényeinek".
 
Október 31-én végül kinevezte a király miniszterelnöknek, Károlyi Mihály le is tette a hűségesküt az uralkodónak. Ezt másnap telefonon, József főhercegen keresztül visszavonta, mert "különben a forradalmi tömeg felfordította volna a várost". Ezután 1919 januárjáig kormányfő, majd 1919. március 21-ig, a Tanácsköztársaság kikiáltásáig ideiglenes köztársasági elnök lett, mialatt a kormányt ténylegesen ő vezette ekkor is.
 
A bukása a Vix-jegyzék elutasításából következett, amely a győztes hatalmak azon követelését tartalmazta, hogy a magyar katonákat vissza kellett vonni a Szatmárnémeti-Nagyvárad-Arad vonal mögé. Ennek elfogadhatatlan volta miatt Károlyi szerette volna a szociáldemokratáknak átadni a hatalmat, ők viszont - félvén attól, hogy a következő választáson nem nyernek - az ő tudta nélkül megegyeztek a kommunista párttal, és együttesen megbuktatták, illetve átvették a hatalmat. E tekintetben annyiban lehet Károlyit hibáztatni, hogy elfogadta ezt az állapotot, és felvette a kapcsolatot a hatalmon lévőkkel. Az országot 1919. július 4-én hagyta el, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunista hatalom rövidesen megbukik - tette hozzá.
 
Hajdu Tibor elmondta: Károlyi Mihály felelőssége abban állapítható meg, hogy vállalta a miniszterelnökséget, amiben "nem tudott megfelelő produkciót nyújtani". Az is felvethető, hogy lemondhatott volna korábban, "rosszkor mondott le, rossz helyen", illetve az, hogy nem volt elég erőskezű, de igazi befolyása az ország területi épségének megőrzésére akkor sem lehetett volna.

OLDALTÖRÉS: Zeidler Miklós: Károlyi nem volt hazaáruló, de kormányzása kudarcot vallott

Zeidler Miklós: Károlyi nem volt hazaáruló, de kormányzása kudarcot vallott

Zeidler Miklós: Károlyi nem volt hazaáruló, de kormányzása kudarcot vallott

Zeidler Miklós: Károlyi nem volt hazaáruló, de kormányzása kudarcot vallott

Károlyi Mihály nem volt hazaáruló, de kormányzása látványos kudarcot vallott. Következetes és tisztességes, ám nem kiemelkedő képességű politikus volt - mondta Zeidler Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója az MTI-nek.

A történész szerint Károlyi konkrét történelmi felelőssége főként abban a kérdésben vethető fel, hogy a világháborús összeomlás után bízott a győztes hatalmak jó szándékában, demokratikus, a nemzeti önrendelkezést előtérbe állító ígéreteiben, s hogy a Nyugat bizalmának elvesztésétől tartva nem merte mozgósítani a nemzeti önvédelem egyre fogyatkozó belső tartalékait. Arra azonban nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy a győztes nyugati nagyhatalmak és a szomszédos államok ellenében fegyverrel sikeresen akadályozhatta volna meg az ország területi megcsonkítását. 

"Rövid távon Horthy Miklós sem vállalkozhatott arra - folytatta a Zeidler Miklós -, hogy fegyverrel szerezzen vissza elcsatolt területeket, a győztes nagyhatalmak irányában pedig a kormányzónak is tudomásul kellett venni a fennálló erőviszonyokat. Középtávon szakított a nyugati orientációjú teljesítés külpolitikájával, és áttért a revízió, illetve a fasiszta Olaszország, majd náci Németország felé közeledés politikájára. Ennek végeredménye a rövid életű országgyarapítás után az lett, hogy egy újabb világháborúban is a vesztes oldalra sodródott az ország."
 
Károlyi következetes és tisztességes, ám nem kiemelkedő képességű politikus volt, akiről, ha nyugalmasabb időkben kerül kormányra, talán kevés említésre méltót jegyeztek volna fel a történetírók - mutatott rá az ELTE tanára. Az európai történelem birodalmakat elsöprő és nemzetállamokat szülő forgataga azonban sorsdöntő pillanatban az ország élére sodorta a történelmi család sarját. Fontos megjegyezni - mondta -, hogy Károlyiban erős volt az idealizmus, s talán az utolsó romantikus politikusa volt Magyarországnak. Politikáját nem vezették önös anyagi érdekek. Az ország egyik legnagyobb földbirtokosaként lépett a magyar közéletbe, s amikor 1919-ben elhagyta Magyarországot, családjával együtt évekig megélhetési gondokkal küzdött.

Károlyi a dualizmus utolsó évtizedében vett részt aktívan az országos politikában, s Kossuth Lajos fiát, Ferencet követte a Függetlenségi és 48-as Párt élén. Károlyi az 1867-es kiegyezés rendszerén alapuló dualizmussal szemben 1848-as alapokon politizált. A Monarchiának az első világháborúba való belépését kezdettől ellenezte, és mindvégig következetesen pacifista politikát képviselt, akkor is, amikor az még népszerűtlen volt a közvélemény szemében - hangsúlyozta a történész. 

Éppen ezzel vált hitelessé és népszerűvé akkor, amikor megbukott az addigi németbarát háborús politika. Ezt egyébként maga Tisza István miniszterelnök, ennek a politikának az első számú képviselője jelentette be a parlamentben 1918 októberében, azt is hozzátéve, hogy most már nincs más út, mint elkezdeni a győztes antant felé való tapogatózást. Ezt a politikát itthon és külföldön szinte kizárólag Károlyi képviselhette, aki a négy éve tartó háborúból kiábrándult lakosság körében is rendkívül népszerűvé vált - fejtette ki Zeidler Miklós. 
 
Mint mondta, a tömegek bíztak Károlyiban, abban, hogy nyugati kapcsolatai segítségével akkor is megnyerheti Magyarország a békét, ha a Monarchia elvesztette a háborút, azaz a lehetőségekhez képest kedvező békefeltételeket érhet el a győztes nagyhatalmaknál. Károlyi antantorientációt hirdetett, és akkor úgy látszott, hogy ezt itthon és külföldön csak ő képviselhette hitelesen. 

"Ez az elsöprő erejű, és mint utólag kiderült, javarészt megalapozatlan várakozás sodorta az ország élére Károlyit. Ebben a várakozásban azonban osztozott az ország elitjének jelentős része is. Jellemző, hogy amikor Károlyi megkapta kinevezését az uralkodótól, olyan, politikai nézeteitől távol álló politikusok is vállalták a vele való együttműködést, mint a konzervatív Apponyi Albert, vagy a későbbi fajvédő Gömbös Gyula" - mondta a történész.

Sokan állítják, hogy a fegyverszüneti időszak zűrzavarában egy Tisza Istvánhoz hasonló, keménykezű politikus jobban megőrizhette volna a rendet és az ország területi egységét. Ekkor azonban a háborús politikát folytató Tisza már Magyarország egyik legnépszerűtlenebb, sokak által kimondottan gyűlölt politikusa volt, aki nem is számolt azzal, hogy kormányzati szerepet kaphat, s nemhogy az országot, de tulajdon életét sem tudta megmenteni - idézte fel az ELTE oktatója.

Zeidler Miklós szerint a Tisza-gyilkossággal kapcsolatban máig vannak kérdőjelek. Károlyi elítélte a bűncselekményt, koszorút küldött Tisza sírjára, de nem tett meg mindent a bűnösök kézre kerítéséért. A máig tisztázatlan körülmények között elkövetett gyilkosság árnyéka az akkor hatalmon lévő, és ilyen módon nyilvánvalóan a közrendért felelős Károlyira vetült, már csak azért is, hiszen bizonyos értelemben az ő kormányzását is megkönnyítette politikai ellenlábasának félreállítása.

A Monarchia utolsó nagy formátumú miniszterelnökének megölése ügyében a homály a 20-as években sem oszlott szét - fűzte hozzá a történész. A Horthy-korszak ellenforradalmi közhangulatában lefolytatott büntetőperben csak az elkövetők egy részét sikerült a vádlottak padjára ültetni, s közülük többeket fel is mentettek. Az eljárás során ráadásul az egyik vádlott és az egyik hadbíró is öngyilkosságot követett el, sőt utóbbi esetében a történeti kutatás a gyilkosságot sem zárja ki. A Tisza-gyilkosság felbujtói máig nem ismertek, ezt a Horthy-rendszerben sem sikerült Károlyira rábizonyítani.

OLDALTÖRÉS: Károlyi történelmi felelőssége

Károlyi történelmi felelőssége

Károlyi történelmi felelőssége

Károlyi történelmi felelőssége

Károlyi 1918. őszi stratégiájának alapja a győztes antanttal való együttműködés volt, ami nemzetközi színtéren a teljesítés politikáját jelentette, belpolitikában pedig a széles körű demokratizálást. Ez utóbbi megnyilvánult többi között az általános, titkos választójog, a gyülekezési és egyesülési szabadság, a sajtószabadság, a földosztás deklarálásában és független köztársaság kikiáltásában. "Túl azon, hogy Károlyi meggyőződéses demokrata volt, ez a politika üzenetet is hordozott: az antant felé azt, hogy az új, nyugatias berendezkedésű Magyarország a demokratikus államok szövetségese kíván lenni, a nemzetiségek felé pedig azt, hogy Magyarországhoz való hűségük fejében széles körű kisebbségi jogokat kaphatnak. Törvény született a kárpátaljai ruszin és a felvidéki szlovák területek önigazgatásáról, valamint a német kisebbség kulturális autonómiájáról" - mondta Zeidler Miklós.
 
Erre a politikára azonban akkor már sem a Nyugat, sem a környező, nemzetállami ambíciókat dédelgető kisebbségek nem voltak kíváncsiak, és nem működtek együtt Károlyival. Az antant még az 1918 novemberében Magyarországgal megkötött fegyverszüneti egyezményeket sem tartotta tiszteletben, már csak azért sem, mert Károlyit ugyanolyan nacionalista politikusnak hitte - tévesen -, mint akik a háború idején vezették Magyarországot. S miközben a Károlyi-kormány a szerződések értelmében haderejének nagy részét leszerelte - tette hozzá -, Magyarország szomszédai újra meg újra felhatalmazást kaptak Párizstól a demarkációs vonalak átlépésére. Ezután nem meglepő, hogy a szerb, román és cseh(szlovák) csapatok törtek be az ország területére.

Hiába volt Károlyi Nyugat-, illetve antantbarát politikus - folytatta az ELTE tanára -, ez nem segített az országon, megalapozatlan volt a magyar közvélemény Károlyi nemzetközi befolyásával kapcsolatos bizakodása, de valószínűsíthető az is, hogy akkoriban bármely más magyar kormány a háborús logika áldozatává vált volna. 

"A győzteseknek tehát nem kellett a demokratikus pacifista Károlyi, de még kevésbé kellett a diktatórikus, a megszállók ellen fegyverrel is fellépő tanácskormány. 1919 márciusában egyes brit politikusok szemükre is hányták a franciáknak, hogy az antanttal lojális Károlyit lemondásba kergették, amivel megnyitotta az utat a bolsevizmus hatalomra jutása előtt" - magyarázta Zeidler Miklós.

A Monarchia felbomlásáért semmiképpen sem tehető felelőssé Károlyi - emelte ki -, ugyanis ebben a kérdésben a későbbi győztesek már 1918 tavaszán határoztak. Ennek oka az volt, hogy Oroszországnak a nemzetközi hatalmi rendszerből való 1917-es kiesésével felmerült a veszélye annak, hogy Németország túlzott erőfölényre tesz szert Európában. A nyugati nagyhatalmak és az Egyesült Államok ekkor döntöttek a háborús együttműködésről, s egy évvel később az is eldőlt, hogy a Németország egyszerű csatlósává gyengült Monarchiát felszámolják, s területéből az antantbarát nemzetiségek államait jutalmazzák.

Károlyival kapcsolatban inkább az a kérdés vethető fel a történész szerint, hogy el lehetett volna-e érni kedvezőbb határokat Magyarország számára. Ez elsősorban hadügyi kérdés, amelyben Károlyi kritikusai arra hivatkoznak, hogy a kormányfő 1918 végén szélnek eresztette a még egyben lévő fegyelmezett, jól felszerelt és vezetett csapatokat is, ez után pedig már képtelenség volt új, hatékony haderőt létrehozni. Tény az is, hogy a győztes hatalmak és kis szövetségeseik hadereje - amelyet az antant is erőteljesen támogatott - 1918 novemberében és később is túlerőben volt a magyar hadsereggel szemben.

Mint mondta, Károlyi lemondásakor elismerte, hogy politikája nem volt sikeres, csődöt mondott az a koncepció, hogy az antantbarát, pacifista politikával meg lehet őrizni a történelmi Magyarország területi integritását.

Passzív politikáját más oldalról is bírálat érte - fűzte hozzá. Kosáry Domokos, a magyar történetírás 2007-ben elhunyt doyenje szerint például Károlyinak a politikai szabadságjogokat, az állami függetlenséget, és a méltányosabb vagyonmegoszlást célzó belpolitikája a haladó magyar történelmi hagyományok közé tartozik, katasztrofálisan sikertelen kormányzása azonban közvetve a demokrácia politikai gyakorlatát is évtizedekre diszkreditálta.
 
Az ELTE tanára szerint itthon a szörnyű tragédia után mindenkinek kiválóan megfelelt a bűnbak szerepére Károlyi. A magyar és a világtörténelemben is jól megfigyelhető, hogy minden nagyobb összeomlás után a veszteségeket elszenvedő közösségnek szüksége van bűnbakra ahhoz, hogy a tragédiát tömeglélektani szempontból maga mögött tudhassa, és jó lelkiismerettel megkíséreljen előre nézni. Az ilyen történelmi kataklizmák valós okainak és összefüggéseinek tényszerű feltárása általában hosszabb ideig tart. Ám addig, amíg a megalapozott értékelések megszületnek, a közvélemény azonnali és közérthető válaszokat követel, s ez szükségképpen leegyszerűsítő magyarázatokat szül, amelyek azután generációkon keresztül makacsul tartják magukat. 

"Jó példa erre az áruló Görgey mítosza, amely már szinte a világosi fegyverletétel másnapján megszületett, és még a történész szakmában is egy évszázadon át tartotta magát. A köztudatban pedig talán még ma is él a legenda, hogy diadalmas szabadságharcunk bukásának csak a rút árulás lehetett az oka" - mondta Zeidler Miklós.