Színházi szakmai tábor Celldömölkön

(Ne hagyjuk szó nélkül azt se, hogy Celldömölk önkormányzata, a vasi közgyűlés, valamint magánszemélyek és cégek, vállalkozók az idén is hozzájárultak a tábor sikeres megrendezéséhez.)

A gyerekcsoport Lázár Ervin-mesével játszott, a diákok a Bernarda Alba háza című Lorca-drámából mutattak meg egy jelenetet; mindkét csoport Ecsedi Erzsébet színművésszel dolgozott. A Soltis Színház öregjei - végzett stúdiósok, egyetemisták, a színház munkatársai - Deák Varga Rita mozgástanár, koreográfus és Csetneki Gábor rendező keze alatt próbálgatták testük és szellemük határait. Ahogy Csetneki Gábor a záróesten ajánlásképpen elmondta: bár Magyarországon a szószínházi hagyomány a meghatározó, meggyőződése szerint a test, a mozdulat nyelve legalább annyira alkalmas valódi, mély színház létrehozására. Csetneki Gábor is felhívta a figyelmet arra, hogy amit a közönség ezúttal lát, nem előadás - hiszen öt nap alatt teljes produkciót létrehozni lehetetlen -; a tábor sokkal inkább arra adott alkalmat, hogy a fiatalok fejleszthessék improvizációs készségüket, növeljék önbizalmukat, színészi erejüket.

Különben is: ki tudná azt pontosan megmondani, hogy miből, hogyan születik meg alkalomadtán a csoda . Az viszont biztos, hogy a volt celli mozi (ma a Soltis Színház kamaraépülete) színpada pontosan úgy működött a táborzárón is, ahogyan annak a bizonyos klasszikus-mágikus üres térnek működnie kell; föltéve, hogy működésbe lép. Kelemen Márta beszédtanár vezetésével például maga a szentivánéji varázslat teremtődött meg a telített koromsötétben: a néző egyszer csak azt érezte, hogy különös erdő lélegzik körülötte - talán maga is fa vagy bokor benne -, ahol manók és tündérek fecserésznek, veszekednek, incselkednek egymással, manó- és tündérnyelven. A szép, szellemes és igenis értelmes halandzsa egy kortárs angol drámaíró(nő), Caryl Churchill tollából való: Az Iglic című darabot Hamvai Kornél fordította magyarra, néhány éve volt már belőle elő-adás is. (Vígszínház, Zsótér-rendezés. Az Iglic szerepében Börcsök Enikő.) És akkor megint muszáj megismételni, hogy lám, a színház alapja minden körülmények között a térben - az ember. (A többi csak toldás.) Aztán a lámpák újra kigyulladtak, és a hangokból létrehozott szentivánéji erdő eltűnt, mint a villanyfényben fölszálló sok illatos buborék. De valami megmaradt mégis. Ez a színház paradoxona.

A Soltis Színháznak pedig - kis túlzással - paradoxon a létezése is. Először mindjárt azért, mert egyesületi formában működik. Ahogy Nagy Gábor egyesületi elnök, a színház vezetője fogalmaz, ez a Janus-arcúság gyakran a pályázatok elbírálása alkalmával is gondot okoz. Előfordul, hogy kurátorok sem képesek megérteni: ha egyszer színház, miért végez mégis közművelődési tevékenységet - szervez például tábort, fesztiválokat -; illetve ha egyszer egyesület, akkor miért működik mégis színházként. Pedig ma Magyarországon egyre színesebb a paletta - ami a színházi formációk szervezeti működését illeti. A friss előadó-művészeti törvényben foglaltak szerint a Soltis Színház akár több kategóriába is besorolható. Benkő Péter Pál, az egyesület titkára - és a Soltis Színház színésze - azt mondja, mindenestül mégis úgy látták jónak, ha az alternatív, független színházak között regisztrálják magukat. (A kötelező regisztráción az összes színháznak át kell esnie, a kőszínházi struktúrában és a struktúrán kívül.) Bár a Soltis Színház olyan sokat játszik, hogy ezzel a magas előadás-számmal évek óta erősen kilóg az alternatív színházak sorából (és a kőszínházi létmódot közelíti; sőt), más okokból mégis az a legcélravezetőbb, ha az alternatív-független színházak között tartjuk számon. Ideköti a színházat például az a tény, hogy a színészi és az adminisztratív, technikai (stb.) munkát nagyjából ugyanazok az emberek végzik. Magyarul: aki játszik, az máskor díszletet cipel, világít, pályázatírással bíbelődik, autót vezet; ilyesmi. A színháznak jelenleg négy főállású munkatársa van, foglalkoztatnak embereket alkalmi munkavállalóként; a társulati-színházi feladatokból pedig a diákstúdió tagjai is bőven kiveszik a részüket. A független besorolás - amely nem szab keretet a munkához, de azt kiköti, hogy a színházat fenntartó szervezet nonprofit legyen - sok más mellett azt jelenti, hogy a működési támogatásra ezentúl is évenként pályázni kell.

2009-ben összesen 18 millió forinttal gazdálkodik az egyesület. Ebből ötmillió forint a színház saját bevétele, amely elsősorban az évek óta kínált gyermekbérlet-sorozatokból folyik be a kasszába. A fennmaradó pénz pályázati forrásokból érkezik. Örvendetes hír, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium (összességében is megnövelt) alternatív színházi alapjából az idén minden korábbinál nagyobb összeg, nyolcmillió forint jut a Soltis Színháznak. Július végén újabb bemutató várható (A dzsungel könyve), aztán hamarosan kezdődik az évad. Fontos időszak következik: a Soltis Lajos Színház jövőre lesz 30 éves.