A Herner Ferike kócmackója

Bérleten kívül, sikeres NKA-pályázattal megtámogatva kezdte meg A Herner Ferike faterja címû Háy János- dráma próbafolyamatát Kelemen Zoltán és „válogatottja”.

Próbanaplónkban is nyomon követtük az eseményeket: november végéig tartott az elsô (ôszi) szakasz, aztán egy idôre abba kellett hagyni a munkát (költözés, egyeztetés stb.). Most viszont már megvan a bemutató idôpontja is: május 15-én lesz a Mesebolt Bábszínház kamaratermében, vagyis szintén az MMIK-ban; ott, ahol a Weöres Sándor Színház társulata éppen vészeli át a Hemo átépítésének befejezéséig tartó átmeneti korszakot.

Kelemen Zoltán a héten vette föl újra a fonalat kollégáival, bár elôbb – ahogy minden elôadás rendezôjének, tervezôjének – a „tervelfogadás” procedúráján kellett túljutnia. Csernay István olyan letisztult, ügyesen mûködô
díszletet-látványt tervezett – a kis fehér makett ott van a próbateremben az asztalon –, amely apró, magától értetôdô
változtatások beiktatásával teszi lehetôvé a „kinn” és a „benn”, a „múlt” és a „jelen” érzékeltetését.

A csütörtök délelôtti próbán épp a 6. jelenet utolsó szavai hallatszanak a második emeleti próbaterem – résnyire
nyitva hagyott – harmonikaajtaja mögül. Ez itt a megidézett múlt, az ezredfordulós jelenhez képest. A rendôrfeleség – Bálint Éva – a fiával – Herner Ferike: Borbiró András – beszélget. Illetve dehogy a fiával: magányos, reménytelen önmagával inkább, miközben kataton módon – a máskor állandóan leszakadt fejû mackójával bíbelôdô – Ferike fejét simogatja:

„Nem lesz ez már jobb, ez ilyen lesz, csak máshol.”

A betolakodó lábujjhegyen közelít az ajtóréshez, a lélegzetét is visszafojtja, nehogy megzavarja a koppanó szavak
(mint kövek) nyomában támadó telített csendet. Aztán a nyolcadik jelenet. A rendôr szerepében Endrôdy Krisztián
bejelenti, hogy „költözünk Komlóra”. Oldódás, játék, nevetések.

Olyan, mintha nem is lett volna az a „téli szünet”. Most tavasz van, a remény ideje. Májusban bemutató – de addig úgyis többször benézünk hozzájuk.