Kultúra

2010.11.11. 05:29

Liszt-ősbemutató Vatikánban a SEK vegyeskarának közreműködésével

Nagy elismerés, megtiszteltetés - és még nagyobb feladat: a SEK Vinczeffy Adrienne vezette vegyeskara a Vatikánban Liszt-misével lép fel.

Ölbei Lívia

Az európai kulturális összefogás teremtő erejét is példázó - olasz-német-magyar szervezésben megvalósuló - zenei produkció előzményeiről, a vegyeskar olaszországi programjáról tegnap a NymE - SEK elnöki hivatalában tartottak sajtótájékoztatót. Prof. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes mindenekelőtt kiemelte: a Savaria Egyetemi Központ művészeti tevékenységének minőségét is jellemzi a vegyeskar részvétele vatikáni ősbemutatón. Az elnök-rektorhelyettes hangsúlyozta: az 50 éve alapított kórus Vinczeffy Adrienne karnagy nélkül - aki harmincegyedik éve áll a vegyeskar élén - nem lenne az, ami . A vegyeskart magasan jegyzik a világ kórusait (beleértve a különlegesen magas színvonalat képviselő gyerekkórusokat) rangsoroló Musica Mundi-listán is.

Vinczeffy Adrienne karigazgató - kiemelve Virágh András szerepét a nemzetközi ősbemutató létrejöttében - egyebek között elmondta, hogy az egyházzene szak jövőre ünnepli 20. születésnapját: a szombathelyi zenei tanszék - Verner Alajos örökségét tiszteletben tartva - elsőként vezette be a főiskolai szintű egyházzene-oktatást Magyarországon. Vinczeffy Adrienne utalt arra is, hogy a másfél éves szervezőmunkával megvalósuló nemzetközi vatikáni produkció - amelyben nagy szerepe van a Németországban Ács József és Palatunus Violetta vezetésével működő Liszt Társaságnak - a 2011-es, világszerte számon tartott Liszt-évvel is összekapcsolható.

November 15-én tehát az esztergomi bazilika 1856-os felszentelése alkalmából bemutatott Esztergomi mise vatikáni változata először szólal meg azon a helyen, ahova a szerző szánta. Az eredeti nagyzenekari kompozícióból a pápa utasítására a vatikáni Capella Giulia pap-karnagya, Meluzzi készített egy kisebb apparátusra, orgonára és mélyvonós zenekarra írott változatot, amelyet Liszt jóváhagyott - ezért az átiratot Liszt-műként tartja számon a zenetörténet. A zeneszerző életében azért nem kerülhetett sor a vatikáni bemutatóra, mert Liszt ellenlábasainak végül sikerült eltéríteniük IX. Pius pápát eredeti szándékától. Történelminek tekinthető az a tény is, hogy a novemberi ősbemutatón nem a Capella Sistina, a hivatásos pápai énekkar szólaltatja meg a művet a Szent Péter-bazilikában.

A vatikáni ősbemutató előtt - ma 19.30-tól - a teljes apparátus a budapesti Belvárosi Főplébánia-templomban szólaltatja meg a Liszt-misét (Virágh András a főplébánia-templom zeneigazgatója). Aztán következik az olaszországi utazás. A NymE - SEK kórusa a vatikáni ősbemutatón kívül - ahol az összesített zárókórust vezényli Vinczeffy Adrienne - többször is fellép november 14-e és 19-e között. Az utazás záró napján Assisiben - a bazilikában - ad önálló koncertet a vegyeskar: közreműködik Virágh András, vezényel Vinczeffy Adrienne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik