A körmendi Kastélyszínház Társulat 15. születésnapján

Az biztos, hogy a jubileumi bemutató - igazi, belülről jövő, fontos győzelem. Pedig kívülállóként minden másra gondolt volna az ember - mint alkalmas születésnapi darabra -, csak Yasmina Reza Művészet című vígjátékára nem. Még akkor sem, ha a budapesti Katona József Színházban nemsokkal a párizsi ősbemutató után, 1997-benAscher-rendezésben bemutatott, jól megírt, nagyjából "félkommersznek" elkönyvelt darabban (persze hogy) nem a kortárs művészet (meg a posztmodern, meg a dekonstrukció), hanem az emberi kapcsolatok minősége a lényeg. (Főleg, ha a rendező erre koncentrál.) A szinopszis szerint arról van szó, hogy Serge, a jólmenő bőrgyógyász - Körmenden az intenzív belső életet élő Tahin Zsolt - egy nap kétszázezer frankért vesz egy festményt. A kép 160-szor 120-as - és fehér: fehér az alapja és harántirányú fehér pászmák díszítik. Marcot - Körmenden a mindjárt nagyon "magasról" indító, az ideges "defekt" látszarára ráerősítő Vörös Attila -, aki már tizenöt éve Serge legjobb barátja, felháborítja ez a képvásárlás: úgy érzi, Serge-ből felvágós sznob lett, elárulta eszményeiket. Közös barátjuk, Yvan - Körmenden a hajlékony, már-már sodródó, fiatal, kedves és ártatlan szemű Szép Dániel -, akit éppen a közelgő esküvője körüli bonyodalmak foglalnak le, nem tudja, melyikük oldalára álljon a váratlan hevességgel fellobbanó konfliktusban. "Így a fehér festmény magának a darabnak a jelképe lesz, amelyre mint vetítővászonra a legmulatságosabb, legabszurdabb, legkomplikáltabb érzések vetülhetnek" , írta Peter von Becker - és megállapítása a körmendi előadásra is érvényes.

A KASzT ezúttal kevés szereplős, könnyen utaztatható előadást előadást várt Szegezdi Róberttől, aki mindezek tudatában nézett körül - és esett végül a választása Yasmina Reza darabjára: "Azonnal azt éreztem, hogy van benne valami. Egyrészt nagy lehetőséget ad jellemek kibontására: megmutatja például, hogy egyetlen apróság, egyetlen - látszólag mellékes - gesztus micsoda konfliktusokat tud okozni, pontosabban a felszínre hozni évtizedes kapcsolatokban, barátságokban. Másrészt éppen az a csel fogott meg, amellyel a szerző eltereli a figyelmet: ha manapság azt halljuk, hogy Művészet, valami sokkal bulvárosabbra gondolunk - ami akár taszító is lehet."

A csehovi finomságokat felszínre hozó körmendi előadás abban a híres "üres térben" játszódik, ahol Peter Brook szerint minden megtörténhet: itt és most életre kel (vagyis megszentelődik) a színház. A piros kanapé, a hófehér vászon meg a színpadi fekete doboz - a játéktér keskeny sávjának két oldalán, egymással szemben foglalnak helyet a nézők - kompakt színpadi világot teremt. (Most mondjuk azt, hogy Párizs vagy Körmend - úgyis a lélek tájain járunk?)

"Nagyon szeretem őket" , válaszolja Szegezdi Róbert a közös munka sikerét firtató kérdésre. "Egy hónapunk volt az előadás létrehozására, az első időszakban nagy ecsetvonásokkal fölvázoltuk a karaktereket. Később aztán, már a szöveg birtokában egyre inkább ledobhattuk a karakterizálást. Én is úgy gondolom - lekopogom gyorsan -, hogy mindhárman pertuban vannak az előadással: jó utat jártak be. Le a kalappal előttük."

Az biztos, hogy a jubileumi bemutató - igazi, belülről jövő, fontos győzelem. Pedig kívülállóként minden másra gondolt volna az ember - mint alkalmas születésnapi darabra -, csak Yasmina Reza Művészet című vígjátékára nem. Még akkor sem, ha a budapesti Katona József Színházban nemsokkal a párizsi ősbemutató után, 1997-benAscher-rendezésben bemutatott, jól megírt, nagyjából "félkommersznek" elkönyvelt darabban (persze hogy) nem a kortárs művészet (meg a posztmodern, meg a dekonstrukció), hanem az emberi kapcsolatok minősége a lényeg. (Főleg, ha a rendező erre koncentrál.) A szinopszis szerint arról van szó, hogy Serge, a jólmenő bőrgyógyász - Körmenden az intenzív belső életet élő Tahin Zsolt - egy nap kétszázezer frankért vesz egy festményt. A kép 160-szor 120-as - és fehér: fehér az alapja és harántirányú fehér pászmák díszítik. Marcot - Körmenden a mindjárt nagyon "magasról" indító, az ideges "defekt" látszarára ráerősítő Vörös Attila -, aki már tizenöt éve Serge legjobb barátja, felháborítja ez a képvásárlás: úgy érzi, Serge-ből felvágós sznob lett, elárulta eszményeiket. Közös barátjuk, Yvan - Körmenden a hajlékony, már-már sodródó, fiatal, kedves és ártatlan szemű Szép Dániel -, akit éppen a közelgő esküvője körüli bonyodalmak foglalnak le, nem tudja, melyikük oldalára álljon a váratlan hevességgel fellobbanó konfliktusban. "Így a fehér festmény magának a darabnak a jelképe lesz, amelyre mint vetítővászonra a legmulatságosabb, legabszurdabb, legkomplikáltabb érzések vetülhetnek" , írta Peter von Becker - és megállapítása a körmendi előadásra is érvényes.

A KASzT ezúttal kevés szereplős, könnyen utaztatható előadást előadást várt Szegezdi Róberttől, aki mindezek tudatában nézett körül - és esett végül a választása Yasmina Reza darabjára: "Azonnal azt éreztem, hogy van benne valami. Egyrészt nagy lehetőséget ad jellemek kibontására: megmutatja például, hogy egyetlen apróság, egyetlen - látszólag mellékes - gesztus micsoda konfliktusokat tud okozni, pontosabban a felszínre hozni évtizedes kapcsolatokban, barátságokban. Másrészt éppen az a csel fogott meg, amellyel a szerző eltereli a figyelmet: ha manapság azt halljuk, hogy Művészet, valami sokkal bulvárosabbra gondolunk - ami akár taszító is lehet."

A csehovi finomságokat felszínre hozó körmendi előadás abban a híres "üres térben" játszódik, ahol Peter Brook szerint minden megtörténhet: itt és most életre kel (vagyis megszentelődik) a színház. A piros kanapé, a hófehér vászon meg a színpadi fekete doboz - a játéktér keskeny sávjának két oldalán, egymással szemben foglalnak helyet a nézők - kompakt színpadi világot teremt. (Most mondjuk azt, hogy Párizs vagy Körmend - úgyis a lélek tájain járunk?)

"Nagyon szeretem őket" , válaszolja Szegezdi Róbert a közös munka sikerét firtató kérdésre. "Egy hónapunk volt az előadás létrehozására, az első időszakban nagy ecsetvonásokkal fölvázoltuk a karaktereket. Később aztán, már a szöveg birtokában egyre inkább ledobhattuk a karakterizálást. Én is úgy gondolom - lekopogom gyorsan -, hogy mindhárman pertuban vannak az előadással: jó utat jártak be. Le a kalappal előttük."

A KASzT ezúttal kevés szereplős, könnyen utaztatható előadást előadást várt Szegezdi Róberttől, aki mindezek tudatában nézett körül - és esett végül a választása Yasmina Reza darabjára: "Azonnal azt éreztem, hogy van benne valami. Egyrészt nagy lehetőséget ad jellemek kibontására: megmutatja például, hogy egyetlen apróság, egyetlen - látszólag mellékes - gesztus micsoda konfliktusokat tud okozni, pontosabban a felszínre hozni évtizedes kapcsolatokban, barátságokban. Másrészt éppen az a csel fogott meg, amellyel a szerző eltereli a figyelmet: ha manapság azt halljuk, hogy Művészet, valami sokkal bulvárosabbra gondolunk - ami akár taszító is lehet."

A csehovi finomságokat felszínre hozó körmendi előadás abban a híres "üres térben" játszódik, ahol Peter Brook szerint minden megtörténhet: itt és most életre kel (vagyis megszentelődik) a színház. A piros kanapé, a hófehér vászon meg a színpadi fekete doboz - a játéktér keskeny sávjának két oldalán, egymással szemben foglalnak helyet a nézők - kompakt színpadi világot teremt. (Most mondjuk azt, hogy Párizs vagy Körmend - úgyis a lélek tájain járunk?)

"Nagyon szeretem őket" , válaszolja Szegezdi Róbert a közös munka sikerét firtató kérdésre. "Egy hónapunk volt az előadás létrehozására, az első időszakban nagy ecsetvonásokkal fölvázoltuk a karaktereket. Később aztán, már a szöveg birtokában egyre inkább ledobhattuk a karakterizálást. Én is úgy gondolom - lekopogom gyorsan -, hogy mindhárman pertuban vannak az előadással: jó utat jártak be. Le a kalappal előttük."

A KASzT ezúttal kevés szereplős, könnyen utaztatható előadást előadást várt Szegezdi Róberttől, aki mindezek tudatában nézett körül - és esett végül a választása Yasmina Reza darabjára: "Azonnal azt éreztem, hogy van benne valami. Egyrészt nagy lehetőséget ad jellemek kibontására: megmutatja például, hogy egyetlen apróság, egyetlen - látszólag mellékes - gesztus micsoda konfliktusokat tud okozni, pontosabban a felszínre hozni évtizedes kapcsolatokban, barátságokban. Másrészt éppen az a csel fogott meg, amellyel a szerző eltereli a figyelmet: ha manapság azt halljuk, hogy Művészet, valami sokkal bulvárosabbra gondolunk - ami akár taszító is lehet."

A csehovi finomságokat felszínre hozó körmendi előadás abban a híres "üres térben" játszódik, ahol Peter Brook szerint minden megtörténhet: itt és most életre kel (vagyis megszentelődik) a színház. A piros kanapé, a hófehér vászon meg a színpadi fekete doboz - a játéktér keskeny sávjának két oldalán, egymással szemben foglalnak helyet a nézők - kompakt színpadi világot teremt. (Most mondjuk azt, hogy Párizs vagy Körmend - úgyis a lélek tájain járunk?)

"Nagyon szeretem őket" , válaszolja Szegezdi Róbert a közös munka sikerét firtató kérdésre. "Egy hónapunk volt az előadás létrehozására, az első időszakban nagy ecsetvonásokkal fölvázoltuk a karaktereket. Később aztán, már a szöveg birtokában egyre inkább ledobhattuk a karakterizálást. Én is úgy gondolom - lekopogom gyorsan -, hogy mindhárman pertuban vannak az előadással: jó utat jártak be. Le a kalappal előttük."

A csehovi finomságokat felszínre hozó körmendi előadás abban a híres "üres térben" játszódik, ahol Peter Brook szerint minden megtörténhet: itt és most életre kel (vagyis megszentelődik) a színház. A piros kanapé, a hófehér vászon meg a színpadi fekete doboz - a játéktér keskeny sávjának két oldalán, egymással szemben foglalnak helyet a nézők - kompakt színpadi világot teremt. (Most mondjuk azt, hogy Párizs vagy Körmend - úgyis a lélek tájain járunk?)

"Nagyon szeretem őket" , válaszolja Szegezdi Róbert a közös munka sikerét firtató kérdésre. "Egy hónapunk volt az előadás létrehozására, az első időszakban nagy ecsetvonásokkal fölvázoltuk a karaktereket. Később aztán, már a szöveg birtokában egyre inkább ledobhattuk a karakterizálást. Én is úgy gondolom - lekopogom gyorsan -, hogy mindhárman pertuban vannak az előadással: jó utat jártak be. Le a kalappal előttük."

A csehovi finomságokat felszínre hozó körmendi előadás abban a híres "üres térben" játszódik, ahol Peter Brook szerint minden megtörténhet: itt és most életre kel (vagyis megszentelődik) a színház. A piros kanapé, a hófehér vászon meg a színpadi fekete doboz - a játéktér keskeny sávjának két oldalán, egymással szemben foglalnak helyet a nézők - kompakt színpadi világot teremt. (Most mondjuk azt, hogy Párizs vagy Körmend - úgyis a lélek tájain járunk?)

"Nagyon szeretem őket" , válaszolja Szegezdi Róbert a közös munka sikerét firtató kérdésre. "Egy hónapunk volt az előadás létrehozására, az első időszakban nagy ecsetvonásokkal fölvázoltuk a karaktereket. Később aztán, már a szöveg birtokában egyre inkább ledobhattuk a karakterizálást. Én is úgy gondolom - lekopogom gyorsan -, hogy mindhárman pertuban vannak az előadással: jó utat jártak be. Le a kalappal előttük."

"Nagyon szeretem őket" , válaszolja Szegezdi Róbert a közös munka sikerét firtató kérdésre. "Egy hónapunk volt az előadás létrehozására, az első időszakban nagy ecsetvonásokkal fölvázoltuk a karaktereket. Később aztán, már a szöveg birtokában egyre inkább ledobhattuk a karakterizálást. Én is úgy gondolom - lekopogom gyorsan -, hogy mindhárman pertuban vannak az előadással: jó utat jártak be. Le a kalappal előttük."

"Nagyon szeretem őket" , válaszolja Szegezdi Róbert a közös munka sikerét firtató kérdésre. "Egy hónapunk volt az előadás létrehozására, az első időszakban nagy ecsetvonásokkal fölvázoltuk a karaktereket. Később aztán, már a szöveg birtokában egyre inkább ledobhattuk a karakterizálást. Én is úgy gondolom - lekopogom gyorsan -, hogy mindhárman pertuban vannak az előadással: jó utat jártak be. Le a kalappal előttük."