Kultúra

2012.05.31. 18:07

Jordán Tamás folytathatja a szombathelyi színháznál - döntések a közgyűlésről

Szombathely - Csütörtökön ismét összeültek a képviselők, hogy meghozzák az ebben a hónapban aktuális döntéseket. Módosították a költségvetést és megszavazták a Nyitra utcai Általános Művelődési Központ átalakítását, valamint zárt ülésen döntöttek arról: Jordán Tamás marad a színház igazgatója.

Vas Népe

A szombathelyi közgyűlés ma este zárt ülésen döntött arról, hogy további öt évig az alapító-igazgató, Jordán Tamás vezeti a Weöres Sándor Színházat. Folytatódhat az az építkezés, amely öt évvel ezelőtt, illetve a minden ízében megújult Akacs Mihály utcai színházépület elfoglalása után elkezdődött. A társulat június 8-án zárja a 2011/2012-es szezont, aztán a POSzT-ra megy: a Szentivánáji álom ott van a találkozó versenyprogramjában.   

A testületi ülés elején dr. Puskás Tivadar polgármester kitért arra a bűncselekmény-sorozatra, amely felháborodást keltett a városban. Egy szatír egy hónapon keresztül erőszakoskodott fiatal nőkkel és gyerekekkel. A helyi rendőrkapitányság április 25-én fogta el az elkövetőt, az ebben közreműködők  díszoklevelet és pénzjutalmat vehettek át. Ezt követően Horváth Zoltán (LMP) felvetette, hogy Gazdag Erzsinek, aki az élete utolsó éveit Szombathelyen töltötte, állítsanak emléktáblát. Dr. Czeglédy Csaba (MSZP-SZTKE) arra kérte a polgármestert, hogy nézzen utána, miért ellenőrzik a rendőrök fokozottan az osztrák rendszámú autókat. A túlzott szigor ugyanis több esetben feszültséget okoz. A délelőtt nagy része a költségvetésről szólt: Németh Kálmán (MSZP-SZTKE) hangsúlyozta, hogy eredménytelen volt a folyószámla-vezetésre és hitelre kiírt közbeszerzési pályázat. Egy hónap múlva lejár a szerződés, s nem tudják finanszírozni a város működését. Ahogy a képviselő fogalmazott, kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet a város. Dr. Czeglédy Csaba azt javasolta, határozzák meg, melyek azok a feladatok, amelyeket nem tudnak januártól finanszírozni. A felvetésekre Molnár Miklós alpolgármester reagált, szerinte a számlavezetést meg lehet oldani, ha nem jelentkezik bank, akkor az államkincstárhoz kerül.

A költségvetés módosításakor elfogadták, hogy 300 milliót zárolnak az eddigi közgyűlési döntések miatti kiadások, az intézményi kérelmek és a költségvetési átcsoportosítások fedezetéül. Meghatározták, hogy a vagyonértékesítésből származó, 100 millió feletti összegeket csak hiteltörlesztésre fordítják. Délután  a polgármester felolvasta Koltay Gábor május 28-ai levelét, aki visszavonta a színházigazgatói pályázatát. Ezt követően a képviselők első olvasatban véleményezték a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartások megállapításáról szóló önkormányzati rendeletet. Ezt a júniusi közgyűlésen tárgyalják újra. A nevelőszülő hálózat fejlesztését is megszavazták: 1,1 millió forinttal támogatják, hogy 12 szombathelyi nevelőszülő kaphasson engedélyt. Megszavazták a Nyitra Utcai ÁMK átalakítását: a közművelődési és általános iskolai intézményegységek beolvadnak az Oladi ÁMK-ba. A Vadvirág Óvoda önállóan működhet tovább.

Szerző: Bajdó Bettina, Ölbei Lívia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!