Teremtés-puzzle és a kis piros oroszlán

Ezekben a hetekben nagykanállal ehetjük a tudományt: hivatalosan november 4-e a tudomány napja, a szombathelyi egyetemen is ez az időszak a konferenciák főszezonja. Dr. Fresli Mihály egyetemi docens (SEK-bölcsészkar, intézeti orosz tanszék) pedig a bölcsészkari tudományos diákköri konferencia után - mintegy levezetésképpen - arra vállalkozik, hogy "Kulturálisan behálózva" címmel felvázolja a hallgatóságnak kultúra-elméleti elképzeléseit. Magyarországon nincs  hagyománya a kulturológiának. Fresli Mihály reményei szerint viszont Jurij Lotman (világszerte hivatkozási és viszonyítási pontnak számító) kultúra-elméletére és a matematikai alapú hálózat-elméletekre alapozva létrehozható egy olyan átfogó rendszer, amely nemcsak a kultúra-tudomány hazai emancipációjához járulhat hozzá, hanem a maga eszközeivel azt a sok tekintetben forrongó, változó világot is segíthet megérteni (a változások lehetséges irányait prognosztizálni), amelyben élünk. Ezáltal pedig lehetővé válhat a kultúrák hatékonyabb átjárhatósága, azaz út nyílhat egymás teljesebb  megértéséhez.

A magyarázó ábrákkal megtámogatott előadás nyitó képe két, egymáshoz közelítő kezet ábrázol: mindkét kézben egy-egy puzzle-darabka, már majdnem összeérnek. És ezzel tulajdonképpen máris benne vagyunk a kultúra (és a jelentések) legsűrűbb hálójában. Az egymáshoz közelítő puzzle-darabkák mögött azonnal fölsejlik egy híres kép, egy híres mozdulat (mondhatni az európai kultúra alapmozdulata): Micheangelo nevezetes reneszánsz mennyezetfreskójáról. A vatikáni Sixtus-kápolnában található az eredetije, az a hatalmas tabló, amely az Ószövetség szereplőit, eseményeit vonultatja föl. A freskó legismertebb részlete Ádám teremtésének pillanata: a két már-már összeérő mutatóujjnak a populáris kultúrában is sok "átirata" létezik.

De ez most csak egy  villanás, mert a nyitó képet máris követi egy másik, amelyiken viszont Marék Veronika gyerekkönyvének (ő az író, és ő az illusztrátor) szereplői láthatók: Laci és az  oroszlán. A gyors közvéleménykutatás kideríti, hogy a mai egyetemistáknak már semmit nem mond (semmit nem jelent kulturálisan) Marék Veronika neve, bezzeg a teremben helyet foglaló harmincasok, negyvenesek (ötvenesek) jól ismerik a kis piros oroszlánt, sőt, minden bizonnyal Boribon mackót és a Kockásfülű nyulat is. Fresli Mihály azt mondja, egy álmos délutánon, rádiózás közben figyelt föl (újra) Marék Veronikára, amint éppen könyveinek Japánban tapasztalható hihetetlen, több évtizede töretlen népszerűségéről beszélt. Az igazi kultuszkönyv a Laci és az oroszlán: elképesztően, megrázóan mély érzelmeket vált ki a japán gyerekekből és felnőttekből egyaránt. Vajon miért? Mivel magyarázható ez a népszerűség? Mit hat a japán közönségre ebben a történetben (amely Angliában például semmiféle figyelmet nem keltett)? A kultúra tudománya sok más mellett éppen ezekre és az ezekhez hasonló kérdésekre keres válaszokat.

Föltéve, ha vége nem lesz ennek a forrongó, változó "világnak". A szombathelyi bölcsészkaron mindenesetre (több tanszék közreműködésével) a jövő héten megrendezik a Világvége-szimpóziumot, amelynek előadói azt kutatják, hogy akkor most mi ér véget (ha véget ér): A művészet? A magaskultúra? Vagy jön egy nagy kataklizma? A világvége-konferencián mások mellett részt vesz Kornis Mihály író és Tatár György filozófus. Fresli Mihály ezen a szimpóziumon "Apokalipszis házilag, avagy hogyan robbantsunk társadalmat kulturális hálózatokkal?" címmel tart előadást.