Kultúra

2013.05.22. 16:16

Vasi díjeső a Göcsej filmszemlén

Átütő sikert értek el a vasi független filmesek a IX. Göcsej Filmszemlén.

Kozma Gábor

Négy szombathelyi film is díjazott lett és rekordszámú, 75 versenyfilm mérkőzött. Úgy tűnik, a papíralapú kultúrát megingató online forradalom jószerivel hatástalan maradt a filmre, annak művelőire. Az új eszközöket persze használják, a tartalom azonban más: művészi. Így volt ez az országos merítésű Göcsej filmszemlén is, amely iránt évek óta folyamatosan nő az érdeklődés.

Az ország minden részéből és határon túlról is érkeztek alkotások a kétnapos zalaegerszegi szemlére. Idén a zsűrit Medveczky Balázs, az MTV igazgatója, valamint Halmy György és Koltai Gábor filmrendező alkotta. A dokumentum mezőny volt a legerősebb, ezért ebből két kategóriát hoztak léte. 

Határvidék-jelenet: disszidens elfogását imitálják egy bemutatón (Fotó: Kozma Gábor)

A zsűri szerint színvonalas és erős témájú filmek születtek. A nyertes műveket a helyi tévé és a West-Pannon Auduiovizuális Klaszterbe tartozó tv csatornák a közeljövőben sugározzák. A vasiak több filmmel is neveztek és átütő sikert értek el. A dokumentum kategóriában a már több elismerést begyűjtött KorFilm-es produkció, a Határvidék 3. helyezett lett (Boros Ferenc, Horváth Zoltán, Kozma Gábor alkotása). Filmetűd kategóriában 2. helyezést ért el Kiss Friderika Virág Elszakadt álomszövet című műve.

A filmes lány a Kanizsaiba jár, szürreális, tudatalatti víziókat jelenít meg, hatásosan. A filmetűd kategória 3. helyét Jene Boglárka, Várhelyi Zsófia, Vörös Szilvia Újjászületés című műve nyerte el, amely egy gyurmaanimáció az örök témáról. Különdíjas lett Osztermann Eszter Nem, nem soha című munkája. A zsűri kiemelte: a vasi független filmesek a magyar filmes szakma erősségeivé lettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!