Vitéz László játék a Meseboltban

Vitéz László időtlen figurája megújulva jelenik meg Takács Dániel kezén, aki egyszemélyes előadója a paravános játéknak. Több minőséget létrehozni egyszerre, az a bábjátékos pályáján jelentős fejlettségi szintet mutat. Dani több hangon szólal meg, egy jelenetben kétszereplős szituációkat, konfliktusokat játszik – jobb és bal kézzel más-más figurát mozgat, attól függően, hogy épp ki Vitéz László legyőzendő ellensége. Vitéz László mindig ugyanaz. Kemény (Korngut) Henrikék harmadíziglen felmenő generiációjáig ugyanaz.

A Korngut család a 19. század végén települt Magyarországra, Németországból hozták a vásári bábjátékot, és ahogy a nevüket magyarosították (Keményre), úgy magyarították a hős figuráját: német, francia, angol minták alapján alkották meg a figurát, Vitéz Lászlót. Már a nagypapa, az apuka is játszotta Vitéz László kalandjait, az unoka, Kemény Henrik az örököse e városi folklór műfajnak, és nincs leszármazottja. Így talán neki is fontos, hogy vannak, akik folytatják a vásári bábjátékot; itt a Meseboltban Takács Dani is kézre veszi és a szombathelyi gyerekekkel is megismerteti az ördögöket és minden gonoszt legyőző hős figuráját.

Vitéz László elsősorban azzal ébreszti fel a gyerekek rokonszenvét és áll velük rögtön egy oldalra, egy szintre, hogy maga is gyerekként mutatkozik be a „Nagymamuciká"-jához való viszonyulásban, akivel épp összeveszett, illetve aki összeveszett vele. „Akivel már történt ilyen, tudja, mit érzek."  A  szimpátiakeltés következő lépcsője, hogy elhallásnak, félrehallásnak álcázott csacska szóviccekkel belopja magát a kicsik szívébe, úgy, hogy mire előkerül a bot után a palacsintasütő, és valamely gonosz püfölésére sor kerül, hangosan kiabálva izgul érte, drukkol neki az egész nézőtér. Az elásott kincset ő „elmászott kilincs"-nek mondja, Lucifer számára „Cucliferkó". Ha maga a fekete ördög mászik ki a kútból, se fél, odakiáltja kajánul: „Hú, de ronda, suvickolt pofád van!" A poklok királya, vörös ördög megkapja: „Paradicsompofa". A fehér arcú Halál szellemre: „Ennek már nem kell tejfel". Vitéz László nagy trükkje a félelem ellen, hogy degradálja a hatalmaskodást, és a humor adta erőt felhasználva (a gyerekek ilyenkor nagyon kacagnak) jól elpáholja az ellenségeit. Végül a szörnnyel mind megeteti a gonoszokat, ezzel megszelidíti az állatot, megpakolja a száját a kincsekkel, és ha mindez nem lenne elég, még a hátára is pattan, hogy hazavigye őt a Nagymamucikájához... Bizony, ez a több mint száz éve született hős nagyon kell ma az élet porondjára, aki elég bátor, hogy élni és győzni merjen. A játékhoz felváltva szegődik zenei kísérettel Lehőcz Zsuzsa és Dénes Emőke. A premieren Lehőcz Zsuzsi érzékeny, játékkal összehangolódó muzsikáját láttuk-hallottuk harmonikán.