Skanzen: a lélek menedéke

Az est a Vasi Múzeumbarát Egylet programja volt, melyet Falu-képek. Fényképek és szóképek a 40 éves Vasi Skanzen tiszteletére címmel rendezett.

A beszélgetést a díszteremben látható, 40 éves Vasi Skanzenhez kötődő kiállítás apropóján rendezték dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész és dr. Illés Péter néprajzos kultúr-antropológus és dr. Horváth Sándor néprajzkutató részvételével. Közösség, földművelés, állattartás, önfenntartás, öngondoskodás, összetartozás, hagyomány, természetközelség, vallás, becsületesség, szokások, normák, erkölcsök, szabályozottság, barátságosság, sőt a pletyka is megjelent a magyar faluról alkotott fogalomrendszerben.

A vizuális emlékeket a vetített képek idézték, de a nosztalgia érzés szinten is megjelent a jelenlévőkben a békés, egyszerű, a szükségessel számoló, a feleslegest elvető élet iránt. A kiállításban versek erősítenek rá a vidéki környezet ihlető, életet adó erejére Szabó Tibor és Bálint Éva hangján hallgathatjuk meg a falu verseit: a 19. századi Németh József Elektől és Nemesnépi-Zakál Györgytől Gazdag Erzsin át Nagy Gáspár költeményéig.

Fűzfa Balázs elmesélte, a 19. századi irodalmat tanítja, ezért ki szokta vinni a tanítványait a skanzenbe, hogy lássák, kiknek írt Petőfi és Arany, illetve hogy éltek azok az emberek sötétben, világítás nélkül, földpadlós házakban. Hogyan is olvashatták volna Arany balladáit, hiszen többségük analfabéta volt.

Nálam egy félévi dolgozatot ki lehet váltani azzal, ha valaki megtanulja Petőfi János vitézét, mind a 27 éneket. Vannak, akik ezt választják. Ha a dédszülők nem olvashatták, akkor majd kívülről mondom én.

Fűzfa Balázs, Illés Péter és Horváth Sándor a 40 éves Vasi Skanzen tiszteletére rendezett beszélgetésen Fotó: Horváth Csaba

A skanzenben sétálni menedék. Mikszáthot olvasni is. Az ember elhelyezi magát más térben és időben, látja, hogy másként is lehet élni, és van értelme. Melyik mutat emberibb életformát: egy skanzenbeli ház vagy egy lakótelepi lakás, ahol azt sem tudod, ki fekszik tőled tíz centiméterre a falon túl. A falu iránti nosztalgia nem más, mint az emberközelibb lét utáni vágy. A lelkünkben van a falu, mint a közösséget létrehozó erő. Mondhatnánk falu az, ahol otthon vagyunk.

Illés Péter megerősítette: van egyfajta menedék-igény a skanzen iránt, növekszik a látogatók száma. Az emberek szeretnének másfajta világokat látni, mint amikkel naponta találkoznak. A közönség soraiból valaki így fogalmazott: Miközben nosztalgikusan idézzük fel a falut, titokzatos módon cipeljük magunkban őseink emberségét.

Horváth Sándor kiemelte: a faluban mindenkinek megvolt a maga helye: a bolondnak, az elesettnek, a sántának, az árvának, a magára maradtnak, és a közösség nem kiáltott külső megoldás után, maga volt a háló, ami megtartotta az ott élő embereket.

Vágy a békés, egyszerű, szükségessel számoló, feleslegest elvető élet iránt