Kultúra

2014.05.06. 12:35

Ismét japán dobszó az estében

Szombathely - Ha tavasz, akkor az Ataru taiko ütőegyüttes (dobszínház) évnyitó nagy koncertje; ezúttal május 20-án az Agora–MSH-ban.

Ölbei Lívia

Az Ataru visszatér. Sakura-pillanat az MSH-ban. Középen a japán dobszínház alapítója, vezetője: Vörös Emil. Fotó: Szendi Péter

„Szerencsére nagyon sűrű az életünk", mondja Vörös Emil, a 2006 óta létező Ataru alapítója-vezetője, a kőszegi Budaker zeneiskola tanára. Az a tény, hogy már a nyári Ataru-koncertnaptár is szépen telik, Vörös Emil számára nagy biztatást jelent, és nem csak Ataru-szempontból: reméli, hogy a kultúra „fellendülőben van". Az egyesületi formában működő – és gyakorlatilag önfenntartó –, összeszokott Atarut mindenesetre egyre kevésbé kell bemutatni a közönségnek. És miközben az ország távolabbi pontjain már évek óta rendszeresen várják és visszavárják a japándobos csapatot (hamarosan például Hajdúnánásra mennek, a japán kulturális napot színesítendő), külön öröm, hogy a környéken is kezdik felfedezni őket. Mostanában például már nincs Savaria karnevál Ataru nélkül. De ott volt az együttes a hétvégi I. Celldömölki Tulipánfesztiválon is: Vörös Emil azt mondja, egészen fantasztikus közönség előtt léptek föl: „Nagy hatással voltak ránk – és azt hiszem, mi is rájuk." A tíz Ataru-dobos japán módra az idén is a szombathelyi sportházban köszönti a (cseresznyevirágos) tavaszt: a hagyományok szerint új programmal jelentkező sakura-koncert május 20-án 19 órakor kezdődik, nagy energia-áramlással.

Címkék#Szombathely

Ezek is érdekelhetik