Kultúra

2014.10.01. 16:50

A Mesebolt pöttömszínházat csinál

Szombathely - A Mesebolt újabb pöttömszínházi előadással készül: Tikiri-takarak vasárnap délelőtt 10-kor az MMIK előterében.

Ölbei Lívia

A Meseboltban minden évben legalább egy olyan új produkció születik, amelyet a legkisebbeknek, az 1-4 éveseknek ajánl a társulat. Az is régi szokás, hogy havonta legalább egyszer vasárnap délelőtt pöttömszínházi előadás szerepel a matinékínálatban. A bábszínházi tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek és szüleik egyaránt szeretik ezeket az alkalmakat.

A szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézménnyel együttműködve most egy olyan játék készült, amelyben a játékosok számítanak a gyerekek és a szülők aktivitására. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell csöndben végigülni azt a 20-25 percet, amíg a színészek játszanak, hanem már az első perctől minden apróság beszállhat a játékba. sőt: a szülők is! Nem kell megijedni: akár otthonról, a mindennapokból ismerős játékok is előkerülnek de azért mindenben lesz egy kis meglepetés. Az új évad új szokásokat is hoz: ezt az előadást nemcsak hétvégén, hanem akár egy hétköznap délelőtt is láthatják az érdeklődők: Arra gondoltunk, hogy azok az édesanyák, akik otthon vannak kicsinyükkel, talán örülnek egy ilyen lehetőségnek is. Író-rendező: H. Nagy Katalin, tervező: Bartal Kiss Rita, szereplők: Lehőcz Zsuzsa, Lovászi Edina mv. és Takács Dániel.




Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!