Százhúsz perc a világ körül, a színpadon Vujity Tvrtko

Mi is elmentünk Vujity Tvrtko önálló estjére, hogy élőben lássuk az ikonikus baseballsapkát, és persze hogy hallhassunk egy csomó angyali és pokoli történetet – és ahogyan ő fogalmazott, hogy lássuk, alacsonyabb vagy magasabb, mint a tv-ben (én azt hittem alacsonyabb).

Több százan gondolhattak még erre csütörtökön este, mivel az MMIK nagyterme csordultig telt. Jó pár önálló estet láttam már, így különbséget tudok tenni rossz és jó fellépések között. Ez az utóbbihoz tartozott. Igazán át tudom érezni a súlyát annak, hogy valaki kiáll a színpadra egy szál maga és két órán keresztül úgy mesél történeteket, hogy az érdeklődés egy percre sem lankad. Tvrtkonak ez azt hiszem sikerült, ráadásul úgy, hogy egyszer sem kereste a szavakat. Ugyan ki nem állhatom a "mi volt a mű mondanivalója" típusú fejtegetéseket, nehéz nem észrevenni, hogy a profin összerakott előadás üzenete az volt, hogy tegyünk az álmainkért.

Tvrtko a hatás elérésért bevetett mindent, volt szentimentális hanghordozás, megható videó megfelelő aláfestő zenével és kellő mennyiségben ott volt a humor is. A folyamatosan ívelő előadás szép lassan mindenkit (engem is) magával rántott. A vicces és kevésbé vicces diktatúrák, nagy egymásra találások és a vesztesnek hitt helyzetekből való talpra állások bemutatása meghozta a kellő hatást. Amire szükség is volt, mert ahogyan megtudtuk: 120 országból a 117. legpesszimistább ország vagyunk. Mindenkinek megvan a saját története, ez itt most Vujity Tvrtkoé volt.

A Pulitzer-emlékdíjas újságíróval éppen egy héttel ezelőtt beszélgettünk.