Lépcső nincs, itt kapaszkodni kell

Kinn vagyunk a vízből. Vagy inkább benne vagyunk, de nyakig?

Mohácsi János régi kaposvári Mágnás Miska-rendezéséről azt olvashatni, hogy hangsúlyos szerepet kap benne a vasút, amely - Baracs mérnök figurája által is - a haladás szimbólumává válik a feudális világban". Mohácsi János vadonatúj szombathelyi Mágnás Miska-előadásában szintén hangsúlyos szerepe van a vasútnak, csakhogy most egészen mást jelent, mint a '90-es évek végén. Nem a haladást. Hanem azt, hogy a rendszer előbb-utóbb úgyis bedarál. (Talán innen az a végtelen, szinte fáradt szomorúság.) És bár a Mohácsi-előadásokra jellemző a direkt aktualizálás, a grófi birtok végében happy end gyanánt mégiscsak fölépülő vasútállomás nevének megteszi, hogy Raplód"; ennél konkrétabbat fölösleges mondani.

Össztánc Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Az operett így is, úgy is a nagy túlélő, vagy a tipikus holt színház", amennyiben új operettek ma már nem születnek, viszont a folyamatosan újratermelődő operett-előadások többnyire igyekeznek megfelelni a szórakoztatás vélt vagy valós kívánalmainak, reprodukálni a nosztalgikus csillogást és lehetőleg sztárokat fölvonultató nagyszabást. A Mohácsi-operettek természetesen nem ilyenek.

A már csak a legendákban élő kaposvári színház próbálta meg elsőként (a '70-es évektől) radikálisan újraértelmezni a műfajt: a nem egészen csillámporos valóság beemelésével és nagy sikerrel. (Az újjászületésnek úgyis alapfeltétele a meghalás. Mint a pici búzaszem, amely lám, hegyeket képes mozgatni a Mágnás-konklúzió - és Alberti Zsófi figurája - szerint.)

Miska és Marcsa: Bányai Kelemen Barna és Edvi Henrietta Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Ezen a keskeny nyomtávon - mármint operett kontra valóság - haladt tovább Mohácsi János a Csárdáskirálynővel és a Mágnás Miskával; a hatalmas erejű, kaotikus és egyénített" operett-tömeg mozgatásával. És ezen a keskeny nyomtávon érkezünk meg a szombathelyi Mágnás Miska-bemutatóhoz, amely nem nélkülözi a - különben is nélkülözhetetlen - Mohácsi-jegyeket, csak talán valahogy fáradtabb, cinikusabb, üresebb a megszokottnál; meg a vártnál-elvártnál.

Sok ötlet átjött a kaposvári változatból a trianoni amputációtól és az úri társaság medencés fürdőzésétől a kardélre hányt tengeri csillagig. Csak valami azt súgja, hogy a fürdőzés most szedett-vedettebb, ordenárébb, anti-operettesebb, mint valaha. Kocsmajelenethez cintányéros, cudar zenekar az árokban, Kovács Márton a prímás. Sőt: a szanaszét guruló teknőcök a hajdani Csárdáskirálynőből cammogtak át a szombathelyi Korláth gróf medencéjébe (vagy akváriumába).

Hiába: a teknőcök sok mindent túlélnek, kemény a páncéljuk is. Ezek az ötletek egyrészt itt és most aktuálisabbak, húsbavágóbbak nem is lehetnének, másrészt viszont mintha ma már semminek - semmiféle kimondásnak - nem volna igazi tétje, ereje, jelentése. Így aztán a közmegegyezéshez képest maratoninak számító Mohácsi-időtartam se mindig áll jót magáért.

Nehéz eldönteni, hogy a tétnélküliség az előadásból - a rendezésből - fakad, vagy a világállapot" vet most árnyat a Mágnás Miskára. Hogy nincs mese: tűnünk el a semmiségbe. De ahelyett, hogy ezen morfondíroznánk, drukkolunk inkább a színészeknek. (Főleg azokon a napokon, amikor duplázniuk kell. Kétszer három Mohácsi-felvonás, az szép.)

Horváth Ákos és Kovács Márton Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Bányai Kelemen Barna Ibolya Mihály szerepében sem tud hibázni (hang, kiállás, színészet stb.). Mintha folytatná A falu rosszát, ahogy bizonyos értelemben az egész előadás - díszletestül - ott kezdődne, ahol az a pazarul újratöltött népszínmű véget ér. De ha meggondoljuk, van itt egy kis megzabolázás is, a Mágnás Miskából áradó keserűség pedig mindenestül a Makrancos Kata-előadás keserűségével vetekszik. Drukkolunk aztán nagyon Edvi Henriettának, aki alapból elragadó Marcsa: odaadó mosogatólé és elhivatott garderób.

Megborsózik a hátunk, amikor a látszólag (az operettszabályzat szerint) ártalmatlan, komikus Pixi-Mixi páros - Orosz Róbert és Matusek Attila - könnyedsége mögül elő-elővillan a ragadozótermészet. (Például amikor körbeveszik" Marcsát, lába között az óriási pezsgősüveggel.) Mertz Tibor és Bánfalvi Eszter rutinos (és persze beszélő nevű) grófi páros (Korláthné magánszáma szintén a Makrancos Katát idézi). Rolla szerepében a filmsztárosan szép Gonda Kata mintha falat építene maga köré. Kár!

Baracs szerepében Jámbor Nándor gond nélkül beadja a derekát. Vlahovics Edit decens nagymama (A korábbi Cudar világ visszafogott, elegánsan romlott nagymama-változata). És ha már Cudar világ: Czukor Balázs Mágnás Miska-változatából nem hiányzott valami romantikus tisztaság, itt viszont már nincs semmiféle ideál. A karból" emlékezetes Horváth Ákos vehemens, igazi játéka; Németh Judit permanens, nosztalgiába fúló sírva vigadása. Sírunk, vigadunk. Esünk, kelünk.

Minden rendes operettben van egy lépcső: a látványos belépőknek. Na, a Mohácsi-előadásban tilos a lépcső, itt csúszik, mászik, kapaszkodik mindenki. A Mágnás Miska tulajdonképpen egyetlen normális, szeretnivaló szereplője Eleméry gróf csattanós felesége, egyenesen a fekete Afrikából: Songoro Laura olyan csodálatos természetességgel szólal meg ebben a pici szerepben, olyan okosan pattintja le magáról az ostoba előítéleteket, hogy öröm hallgatni. Különben cintányéros és cudar. Mosogatólé és garderób. És főleg kék nefelejcs.

Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Geszti Péter - Mohácsi testvérek - Kovács Márton: Mágnás Miska. Korrepetitor: Falusi Anikó, koreográfus: Tóth Richárd, díszlet: Khell Zsolt, jelmez: Remete Kriszta, dramaturg: Mohácsi István, súgó: Jenei Ágnes, ügyelő: Móri Csaba, rendezőasszisztens: Balogh Lívia, rendező: Mohácsi János.