Kultúra

2017.01.30. 19:15

Kass János meghívta a társait is - Az idén lesz születésének 90. évfordulója, a nevét viselő galéria 30 éves

Szombathely, Szeged - Kass János grafikusművész egyedülálló világából a Szombathelyi Képtár gyűjteménye is őriz egy-egy szeletet. A róla elnevezett szegedi galéria most 30 éves, az alkalomra kiadvány készült.

Munkatársunktól

Közel négy évtizedes tevékenység után egyre többet foglalkoztatott munkáim utóélete. Szerettem volna, ha életművem együtt maradhatna. Kerestem a helyet, az öblöt, a kikötőt, ahol horgonyt vethettek. Ilyen meggondolásból ajánlottam fel szülővárosomnak, Szegednek munkásságom legjobbnak tartott darabjait. A város elfogadta, barátaim pedig azt gondolták ezeket a lapokat, plasztikákat nem a raktárban kell őrizni. Trogmayer Ottónak, a kiváló régésznek, a Móra Múzeum akkori igazgatójának az ötletére alakították ki a ma látható L alakú bemutató termet. A Kass Galéria ma a városé, szakszerű üzemeltetéséről a Múzeum gondoskodik , mondta Kass János (1927-2010) 10 éve, a szombathelyi Életünk folyóiratban megjelent interjúban.

Az 1986-ban megnyílt szegedi galériát megosztotta kollégáival. Nemcsak saját alkotásait láthatták itt évről évre az érdeklődök, hanem művésztársaiét is. Sajátjai mellé évente meghívott 4-5 kollégáját is (nem csak grafikusokat) egy-egy bemutatóra. A kiállítók alkotásait leggyakrabban ő ajánlotta szíves szóval a közönségnek. Ezek a megnyitók máig érvényes értékelései voltak a bemutatkozók alkotásainak.

Kass János kikötőt keresett, és szülővárosában találta meg

Az alapítás 30. évfordulójára a szegedi Móra Múzeum emlékező dokumentumkötetet jelentetett meg Bánki Vera és Fári Irén szerkesztésében, számos fotóval, a kiállítások leltárával. Az emlékezők között (többen már nincsenek köztünk) olvashatjuk a galéria megalapításában bábáskodó kiváló régész, Trogmayer Ottó, a galériát megnyitó Juhász Ferenc, a költő Határ Győző, a fotós Szelényi Károly írását.

A galéria igyekszik megőrizni Kass elképzeléseit. 2014-ben a nagy közönségsikert arató, a város több helyszínén is látható Egyiptomi sírkamra című kiállításon az ókorral foglalkozó könyvekhez készült illusztrációit, 2015-ben a Kass és a zene című összeállításban a zenét megjelenítő (Kékszakállú, Psalmus, Háry) alkotásait mutatták be. 2016-ban a 30 éves galériát és a kiállítókat bemutató fotókat gyűjtötték össze a szervezők. Kass János a 2017-es karácsony másnapján lenne 90 éves.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!