A szerelem utat tör magának a Weöres Sándor Színházban

Hintaágy, kerti székek fából, szalmakalapok, középen elhagyott ladik, a színház melletti parkolóban egy sokat látott lakókocsi. Mintha valaki itt felejtette volna a 80-as évek balatoni berendezését. Szinte csak a barna sörösüvegekkel a kezükben gyermeküket vigyázó apák hiányoztak a képből. A Vízkereszt vagy bánom is én próbája előtt Réthly Attilával, a Karneválszínház rendezőjével beszélgettünk.

Úgy gondolom, a dráma képlékeny műnem. Kevésbé tudja magát folyamatosan fenntartani, nem úgy létezik, mint a regény vagy a vers, hiszen foglalata nem a borító, hanem a játék. A dráma elsősorban akkor van, ha játsszák, erre született. Ez a lényegében hordott egyszeriség pedig csak a legnagyobbakat örökíti tovább. Így Shakespeare-t.

Réthly Attila, a darab rendezője azt vallja, hogy nevettetni komoly felelősség Fotó: Nagy Jácint

Réthly Attila szerint az angol drámaíró azért tud a mai világhoz is hozzátenni, mert örök érvényű emberi igazságokat boncolgat. Egyszerre képes az emberi kicsinyességről, a hatalom természetéről és közben az élet rendkívüli gazdagságáról mutatni valamit. Azonban Shakespeare nem adja magát könnyen, nehezen nyílik meg a színházi alkotó számára. Nem csoda, hiszen ott van az a cirka négyszáz év, amit át kell valahogyan hidalni. Például a szabadtér képes megidézni valamit abból a közegből, amelybe Shakespeare beleírta a műveit. A világítás nélküli, viszonylag egyszerű szcenikával dolgozó Globe Színház hangulatához közelít a megyeháza udvarán berendezett alkalmi színpad. A pőreség, a kevés díszlet, a világítás hiánya pedig jó értelemben stimulálja a nézők fantáziáját. Bizony, ebben a térben el kell fogadnunk, hogy valakit ugyanoda vet partra a tenger, ahol mondjuk a következő jelenetben már egy szerelmi légyottot tartanak. Vagy az is lehet, hogy világosban kell elképzelnünk a legtitkosabb jelenetek éjszakai homályát.

Szerintem minden jó rendezés képes újrahangolni azt a szöveget, amivel épp dolgozik. Réthly Attila már az első olvasópróbán jelezte, hogy két nagyon erős magyar szólam közé szeretné feszíteni a shakespeare-i világot. Bödőcs Tibor Gyere haza, fiatal!
című kabaréjának szövegfoszlányaival indul a drámaidő, majd a végén Kádár haláláról tudósító rádióhanggal hurkol minket a 80-as évek magyar valóságába. Közben pedig figyeljük, hogy esnek szerelembe a legkülönfélébb módokon a változó kulisszák előtt a szereplők. Mert bár számtalan háttere volt már az életnek, valahogy a szerelem, mint búvópatak, mindig utat tör magának, mindegy, milyen díszlet közé kényszerül, megállíthatatlan a felhajtóereje. Ehhez társul egy olyan ősi erő, amit a komédia, ha jól csinálják, képes előhívni. A nevetés az, ami feloldja a legnagyobb ellentmondásokat is. Réthly Attila komolyan veszi a nevettetés művészetét, azt mondja nevettetni hatalmas felelősség, amely jóval túlmutat azon, hogy valaki tehetséges színész-e. Tudja, hogy a nevetés képes átmenteni a nézőt egy élhetőbb világba.