A Rejtő-legenda tovább él a körmendi Kölcsey-gimnáziumban

A körmendi Kölcsey-gimnáziumban március végéig látogatható az a kiállítás, amely az írót ábrázoló karikatúrákat mutatja be. Thuróczy Gergely irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a Rejtő-hagyaték gondozója szívügyének tekinti a milliók által olvasott író életművének és az ehhez kapcsolódó emlékek bemutatását. A most bemutatott anyag tavaly készült el a Lakiteleki Népfőiskola alkotótáborában.

– Ahány művész, annyiféleképp látja Rejtőt, a kávéházi lezsergőtől az alsós bokszolóig. Csikós György, Dluhopolszky László, Lugossy Károly, Nagy László, Prihoda Judit, Takács Krisztián és Török Tivadar alkotásait tettük a falakra – mondta a szakember.

De ki is volt valójában Rejtő Jenő? Az az író, akinek könyveit szó szerint ronggyá olvasták és egy országot derített jókedvre a komorabb időkben is. Aki ma is népszerű, legföljebb nem lapozzák, hanem letöltik. Személyes emlék, úgy tízéves koromból: elcsórtam bátyám madaras – Albatrosz – könyveit, elsőként A láthatatlan légiót. Hiába hívtak focizni – igazi bőrlabdával! –, nem bírtam letenni a könyvet, ellenben folytak a könnyeim a nevetéstől. Kézről kézre adtuk A szőke ciklont, Az elátkozott partot, A néma revolverek városát, majd A három testőr Afrikában lett a sláger. Gyorsan szállóigévé váltak a rejtői poénok, szóláncok, betűhalmazok, az egyedi és utánozhatatlan humor elemei.

– Rejtő Heltai Jenő és Márton Miksa ajánlólevelével utazott szerte Európában mint fizetés nélküli „Student” – folytatta Thuróczy Gergely. – A megélhetésért mindenféle alkalmi munkát elvállalt. Aztán jött Hamburg, majd onnan Svájcba ment, ahol állítólag magyar kézimunkákkal házalt engedély nélkül, ezért aztán két hét fogdára ítélték. Következett Prága és Bécs, még több trógerolás, de megfordult Dalmáciában is. Utazásait egyre vadabb körülmények közt tette meg, vagontetőkön, potyautasként, gyalog, stoppal… A legfontosabb célállomás, Franciaország még csak ezután következett. Párizsban állítólag dokkmunkásként és mosogatóként dolgozott, majd Dél-Franciaország felé tartott: Lyon, Avignon, Marseille – későbbi regényeinek színterére. Marseille-ben hajómunkásnak állt, így jutott el többek közt a spanyol partokra és Korzikára is, ahonnan 1930 tavaszán nem Afrikába, hanem Milánóba ment, majd haza Pestre – villantotta fel a pálya részleteit Gergely; aki hangsúlyozta: rendkívül sokrétű, kiterjedt életművel van dolgunk. Rejtő ugyanis számos színdarabot is írt, filmben dolgozott, rendesen sarkantyúzta a Gutenberg-galaxist. Bokszolt, magas termete, kisportolt alakja vonzóvá tette a nők körében. A könnyű vér pedig vitte a pénzt, igaz, hozta a városi legendákat:

– Nem igaz, hogy kézirattal fizetett a pincérnek. Nem adott ki fércmunkát a kezéből. Barátja, Ritter Aladár egy 1985-ös cikkében a légiós berukkolás mellett ezt a legendát is cáfolja. Az viszont tény, hogy sok pénzt keresett. Ebben az időben a kiadók 50 pengőt fizettek egy átlagos szerelmi, cowboy- vagy légiós kisregényért. Rejtő sztárgázsiért dolgozott: akár 2000 pengőt is kapott egy légiós könyvért, ami mai áron 2-3 millió forintnak felelhet meg. Viszont kártyázott, rulettezett és nagyvonalúan, könnyelműen bánt a pénzzel – vezetett be Gergely a kulisszák mögé. Majd egy további érdekességgel is szolgált: – Rejtő gépírónőknek diktálta szövegeit, egyikük Kovácsné Krausz Magda volt. Az író parancsára kisminkelve, kisestélyiben kellett gépelnie. Munka közben tilos volt nevetnie a poénokon – hallhattuk. Rejtő Péhóvard Jenő élete tragikusan ért véget. Munkaszolgálatosként a Don-kanyarba vitték. Több forrás szerint ott halt meg, tífuszban. De volt, aki szerint nem, mert ruhát váltott és eltűnt. Később látni vélték Pesten. Legendává vált, mint a hősei.