Kivetítve a mindenség ernyőjére

Nem felejthető a feszültség, amely a protokoll, a gyászba forduló öröm és az örömbe forduló gyász, az emlékezés - és a rövidnadrágos, mezítlábas, napernyős, nevető fiatal nő látványa között képződik.

Fotó: Szendi Péter

Itt vagyunk a szombathelyi Zsidó Kultúra Házában, a Szemtől szemben kiállítás zárt, mégis a végtelenbe utat nyitó tükrös terében. Öltönyös férfiak - kipával és kipa nélkül -, elegáns nők. Mi mindannyian.

Az ünnepélyes alkalom jelentősége eléggé nem is hangsúlyozható.

Három év történészi kutatómunkája - és személyes sorsok óvatos, empatikus fölnyitása - után megjelent az a minden tekintetben súlyos album, vagy inkább könyv, amely a soá előtt virágzó, több mint 3 ezer lelket számláló zsidó közösség - Szombathely - történetét remélhetőleg nem zárja magába: a könyv akkor él, ha befogadóra, olvasóra talál.

A napernyős fiatal nő nevetésében benne van minden: Kelbert Krisztina történész kutatásai nem az egyébként is voltaképpen ábrázolhatatlan borzalom, hanem a borzalmat megelőző mindennapok szépségének, telítettségének fölmutatásával testesítik meg a hiányt. A könyv tervezője Kassai Ferenc grafikusművész.

És mint minden igazi műalkotásban, itt sem választható el a tartalom és a forma : egyik feltételezi a másikat, egyik alakítja a másikat. Kelbert Krisztina finom zöldben hirdeti halkan a reményt, miközben azon gondolkodik, hogy mi lesz ezután.

Most, hogy a három évig tartó nagy ugrások sorozata számára véget ért. Ottlik azt mondja, hogy a kőszegi alreál iskolában eltöltött három év például egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére.

Nem múlik el: van. Mint a napernyős fiatal nő nevetése.