Rend lesz majd, ha fagy

Utópia lenne talán egy Európát elérő vulkáni jégkorszak? A hó az ősi irodalmi toposzok között a megtisztulás jelképe. De milyen tisztaság az, ami a bemocskolt, véráztatta világot kell, hogy eltakarja? Ami eddig a felszínen volt, az most csak fű alatt. Csak hó és jég alatt. 2019-et írunk. A Duna befagy, jegén királyt lehetne koronázni. Az országot egy Elvis-rajongó polgármester vezeti, aki valamelyest mégis csak Király. A hirtelen beálló katasztrófahelyzet megfagyasztja az országot, ráadásul ártatlan lelkeket követel. „Most tél van és csend és hó és halál”, hiszen nem járhat zajjal az, aki nem él. A válsághelyzetben a lélek állapota is válságos, ám Térey a csendes, hófödte tájban megkeresi a ropogós életutakat.

A pokol költözött a felszínre ebben a műben, egészen a Sváb-hegyig ment, aztán bekúszott a lelkekbe is, vagy, ahogy Dante írja a Pokol legalsó körének jellemzéseként: „Oly helyen jártam – versbe venni félek – hol átlátszón mint szálka az üvegben egészen jég alatt volt minden lélek.”

A szereplők igazi jellemábrázolása gondolataik megformálása mögött bújik, vagy egyszerűen a narráció elhangzása helyett történik, mintegy háttércselekményként. Minden, ami nem kimondott, de meghatározza őket. Szereplőből egyébként van elég, bemutatni talán sok is lenne, Marquez vonultat fel ennyit a Száz év magányban. A nyelvezet is hasonlóan árnyalt, mozdulatlan téli függönybe burkolt szavakat kapunk, boldogulni velük nehéz. Mégis mindez szórakoztató: olykor elhasznált képeket vagy nevetséges szófordulatokat kapunk, olykor a nyers öniróniát.

„Milyen szavakat írsz te, János” – hangzott a kiszólás Kálmánchelyi Zoltántól a felolvasás közben. Később Térey János elmondja, nagyon szereti a bonyolult mondatokat. Először egy darabját sem akarták bemutatni, a nehéz szókincs, a sok szereplő, valamint a helyszínváltások miatt (aztán megbarátkozott vele a színház). Ez is nehezen lenne színpadra vihető, de nem lehetetlen. Ráadásul még a felolvasás alatt is feltűntek kihúzásra váró gondolatok: „A színész tudja úgy mondani a mondatot, hogy az nekem se tetsszen.” Aztán az írás metódusáról faggatja az írót Jordán Tamás, a WSSZ igazgatója. De erre nem igazán van recept. Itt először a helyszín volt meg, ami a valóságos térben maradva a Sváb-hegy. Ezután a szereplők kezdtek megformálódni, a térkép hozzájuk csak írás közben. Minket is kérdeznek, megnéznénk-e egy Jégkorszak-előadást, ha arra kerülne sor. A lassan valósággá váló utópiát fekete függönyök előtt, vörös bársonyszékekbe kényelmesedve, nagy melegben, apró lelki jégkorszakkal.