Mersevát

2015.08.18. 09:25

Jött a faluébresztő taxi - Mindig augusztus 20-ához igazítják az ünnepet

Mersevát - A hagyományok szerint az idén is az agusztus 20-ához legközelebb eső szombaton rendezték meg a település kiemelkedő közösségi ünnepét, a falunapot, amelyre a környező településekről is sokan és szívesen ellátogatnak.

Ölbei Lívia

A Marcal folyó keskeny szalagja, aranyló búzamezők, sárgán ragyogó repcetáblák, felszántott termőföldek veszik körbe Mersevátot , a több mint 600 lelkes Vas megyei település rendezett, virágos portái arról árulkodnak, hogy itt szolrgalmas, rendszerető emberek laknak , mondja a polgármesteri köszöntő, úgyhogy már ennek alapján is kedve támad az embernek ellátogatni Mersevátra. Vagy legalább átutazóban megállni egy kicsit az evangélikus és rögtön vele szemben a katolikus templomnál. A két templom közvetlen szomszédsága azt jelzi, hogy a különböző vallású emberek évszázadok óta békében élnek itt egymás mellett, közösen gyarapítva a települést. A faluközpontban park (háborús emlékművekkel), beljebb három játszótér hiszen Mersevát lélekszáma a kistelepüléseket jellemző általános tendenciától eltérően nem csökken, hanem növekszik.

A falunap tiszteletére elindult a speciális „faluébresztő taxi”. Persze a várható falunapi programok is kecsegtették a közönséget, a lecsófőző versenytől a koncerteken át az off-road-bemutatóig és a pónilovaglásig. Fotó: Gyuricza Imre

A falu életében minden évben kiemelkedő esemény a falunap, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas időtöltést kínál. Az idén is volt sok más mellett lecsófőzőverseny, gulyás-parti, kulturális program, tombolasorsolás és bál. A sportpályát pedig az Aranycsapat csepeli jobbszélsőjéről, Tóth II Józsefről, Mersevát híres szülöttéről nevezték el.

A celli járásban fekvő település falunapjára rendszerint a környező falvakból is sokan eljönnek. De a járás központja, Celldömölk sem marad ki az ünneplésből, a képen jobbra: Söptei Józsefné, a város alpolgármestere.

Ezek is érdekelhetik