múltidéző

2020.05.23. 07:00

Új technológiával bízták meg a Vasépet

Évi százezer négyzetméternyi épület kivitelezésére volt képes 1985-ben a székesfehérvári Alba Regia Építőipari Vállalat azzal a technológiával, amelyet az angol CLASP cégtől vásárolt. Kellő tapasztalatot szereztek, erre alapozva a Vasép vállalta az oladi lakónegyedben kiírt művelődési komplexum versenypályázatának feltételeit.

Vas Népe

Dolgoznak a szakmunkásképző épülettömbjén Fotó: VN-archív

Nagyon rövid idő alatt két 16 tantermes iskolát (egy általános és egy szakmunkásképző intézetet) kellett felépíteni tornateremmel, uszodával, közcélokat is szolgáló könyvtárral és más helyiségekkel. A fehérváriak készségesen ajánlották fel rendszerüket, és a versenypályázaton a ­ Vasépet bízták meg a mintegy 184 millió forintos beruházás kivitelezésével. A kivitelezők már 1984 decemberében hozzá is fogtak a tényleges munkához.

Dolgoznak a szakmunkásképző épülettömbjén Fotó: VN-archív

Az épületek összes eleme előregyártott volt. Ezeket nem szállították előre a helyszínre, hanem folyamatosan, igen pontos ütemezéssel érkezett az „anyag”. A Vaséppel rendszeresen egyeztették a felhasználandó elemek érkezését, illetve a határidőket, mintegy 17 kötetes katalógus segítette az épületszerelőket az elemek összerakásában.

A túlnyomórészt acélszerkezetekből, vasbeton elemekből készülő iskolaépület körvonalai már jól láthatók voltak 1985 májusában. VN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!