Így strandoltunk 1985-ben Szombathelyen

„Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy gondosan vigyázzanak holmijaikra! Értékeiket ne hagyják szabadon, inkább helyezzék el az uszoda értékmegőrzőjében!” – mondta számtalanszor a szenvtelen, recés férfihang a hangosbemondóban. Nem volt ritka, hogy elemelték valaki pénztárcáját. De nem csak az erszények voltak a tolvajok célkeresztjében; volt, hogy cipőt, ruhát is eltulajdonítottak. És nem egy esetben kiskorú volt a bűntárs, aki a kerítésen kívül várta a „főnöke” zsákmányát. Így nem csoda, hogy mindkét fürdő kénytelen volt időlegesen kerítésőröket foglalkoztatni, hogy azok lefüleljék a tolvajokat. No meg a jegy nélküli portyázókat, a kerítésen át illetéktelenül behatolókat, ugyanis belőlük is volt bőven. Elég csak megemlíteni a termált a Fedett uszodával összekötő zuhanyfolyosót, ahol egyesek fantasztikus tornamutatvánnyal próbálták elbliccelni a jegyváltást.

A szombathelyi fürdők kulturáltságáért mindent megtettek a fenntartók. Ám sokszor szélmalomharcnak tűnt az igyekezetük. A Tófürdőn volt, hogy az esti 8 órai zárástól éjjel négy óráig tartott a takarítás: a fürdő dolgozói a gyepről, a fák és a bokrok alól szedték össze az odaszórt üdítős, sörös üvegeket, papírpoharakat és egyéb hulladékot.

A fürdési kultúránk elmaradottságának jeles bizonyítékai voltak még a következők: a medence vízébe hajigált cigarettavégek, homoktól sáros gyerekek lemosása a pancsoló vizében. De az sem volt ritka, hogy a gyerekeket a szüleik a medencébe küldték, hogy ott végezzék el a „kisdolgukat”.