Feltankolt volna információval

2018.10.11. 06:51

Gazdasági kémkedéssel vádolnak egy kínai férfit Amerikában

A férfi az amerikai repülőgépiparra és űrhajózásra vonatkozó ipari és kereskedelmi kémkedést végzett, és a feltételezések szerint a kínai állambiztonsági minisztérium munkatársa.

Hszü Jan-csün kínai állampolgárt Belgiumban tartóztatták le még április elején, kedden adták ki az Egyesült Államoknak.

John Demers, a nemzetbiztonságért felelős amerikai igazságügyi miniszterhelyettes újságíróknak elmondta: az ipari és kereskedelmi kémkedéssel vádolt férfi a feltételezések szerint a kínai állambiztonsági minisztérium munkatársa. Pekingben ez a minisztérium a felelős a külföldi hírszerzésért és az elhárításért. „Nem tűrhetjük, hogy egy nemzet ellopja szellemi munkánk gyümölcseit” – fogalmazott Demers.

A férfit kiadatása óta egy ohiói börtönben őrzik. Szerdán az ohiói Cincinatti vádesküdtszéke emelt vádat ellene.

A vád szerint Hszü 2013 óta vezető amerikai repülőgépgyártókat és iparági szakembereket vett célba, hogy „rendkívül érzékeny” műszaki információkat szerezzen meg.

A vádirat szerint amerikai szakembereket hívott meg Pekingbe „szakmai eszmecserére” vagy egyetemeken tartandó előadásokra. Hszü ellen összeesküvés és gazdasági kémkedés kísérlete miatt emeltek vádat. A bűncselekményért az Egyesült Államokban 15 évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki. Kereskedelmi titkok megszerzése céljából elkövetett összeesküvésért 10 esztendeig tartó szabadságvesztés a büntetési tétel.

Az első kommentárok emlékeztetnek, hogy a vádemelésre a Washington és Peking közötti szélesedő kereskedelmi háború közepette került sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!