nba

2018.04.12. 06:56

Drámai csatában jutott rájátszásba a Minnesota

Drámai mérkőzést követően a Minnesota Timberwolves bejutott a rájátszásba az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának utolsó játéknapján, szerdán, miután hosszabbítás után 112-106-ra legyőzte a vendég Denver Nuggets csapatát.

A két együttes éppen egymás ellen dönthette el, melyikük kerül a playoffba. Az utolsó két perc 101-101-ről indult, és az alapjátékidőben már nem esett kosár. A ráadásban a hazaiak hengereltek. Jimmy Butler 31, Karl-Anthony Towns pedig 26 ponttal járult hozzá a fontos sikerhez.

Paul George 40 ponttal, míg Russell Westbrook 20 lepattanóval és 19 gólpasszal járult hozzá az Oklahoma City 14 pontos hazai sikeréhez a Memphis ellen. Westbrook a liga történetének első olyan játékosa lett, aki az alapszakaszban másodszor is tripla duplát átlagolt. Westbrook az előző idényben érte be ebben a mutatóban Oscar Robertsont, az egyetlen játékost, akinek ez korábban sikerült. Utóbbival ellentétben azonban ő ismételni is tudott. Az Oklahoma City klasszisa az alapszakaszban ezúttal átlagosan 25,4 pontot dobott, 10,05 lepattanót szerzett és 10,3 gólpasszt adott.

LeBron James 11 percet játszott és 10 ponttal zárt – csapata, a Cleveland otthon kapott ki a Knickstől -, de a 33 éves sztár végre elmondhatja magáról, hogy a korábbi 14 NBA-idényével ellentétben ezúttal az alapszakasz mind a 82 találkozóján pályára lépett

A Philadelphia 35 ponttal nyert a vendég Milwaukee ellen, a házigazdák sorozatban a 16. győzelmüket aratták. Korábban még egyetlen klub sem zárta ilyen sikeres sorozattal az alapszakaszt, és várta a rájátszást.

Eredmények:

Boston Celtics-Brooklyn Nets 110-97

Chicago Bulls-Detroit Pistons 87-119

Cleveland Cavaliers-New York Knicks 98-110

Miami Heat-Toronto Raptors 116-109, hosszabbítás után

Minnesota Timberwolves-Denver Nuggets 112-106, hosszabbítás után

New Orleans Pelicans-San Antonio Spurs 122-98

Oklahoma City Thunder-Memphis Grizzlies 137-123

Orlando Magic-Washington Wizards 101-92

Philadelphia 76ers-Milwaukee Bucks 130-95

Los Angeles Clippers-Los Angeles Lakers 100-115

Portland Trail Blazers-Utah Jazz 102-93

Sacramento Kings-Houston Rockets 96-83

Rájátszás, a főcsoport-negyeddöntők párosítása:

kelet:

Toronto Raptors (1.)-Washington Wizards (8.), Boston Celtics (2.)-Milwaukee Bucks (7.), Philadelphia 76ers (3.)-Miami Heat (6.), Cleveland Cavaliers (4.)-Indiana Pacers (5.)

nyugat:

Houston Rockets (1.)-Minnesota Timberwolves (8.), Golden State Warriors (2.)-San Antonio Spurs (7.), Portland Trail Blazers (3.)-New Orleans Pelicans (6.), Oklahoma City Thunder (4.)-Utah Jazz (5.)

A rájátszás szombaton kezdődik, a párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!