Real madrid - brugge

2019.10.02. 11:21

Zidane: még soha nem játszottunk ilyen rosszul

A Real Madridnak kétgólos hátrányból kellett felállnia a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

„Az eredmény rossz volt, de jól reagáltunk rá. Ezzel együtt sem lehetünk boldogok,

még soha nem játszottunk annyira rosszul, mint az első 45 percben”

- utalt Zidane arra, hogy a 2-2-vel zárult madridi összecsapás szünetében a belga együttes Emmanuel Bonaventure duplájával 2-0-s előnyben volt.

A Brugge vezető találatánál a nigériai támadó „belebotlott” a labdába, megtévesztve ezzel Thibaut Courtois-t, és bár az esetet lesgyanú miatt videózták, a játékvezető megadta a gólt. Zidane úgy fogalmazott: a találat „nevetséges” volt.

A Real Madrid mestere hozzátette, rosszul kezdték a játékot, hiszen

nem azokra a területekre összpontosítottak a pályán, ahol az ellenfél gondot okozhatott nekik.

Bonaventure második találata:

A spanyol bajnokságban veretlenül éllovas Real – amely a nyitókörben Párizsban kapott ki – két forduló után nyeretlen és utolsó helyen áll a BL-csoportjában. Igaz, a második Brugge csupán egy ponttal előzi meg, a harmadik Galatasaraynak pedig csak a gólkülönbsége jobb. A csoportot a Paris Saint-Germain hat ponttal vezeti.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!