MMA

2021.01.24. 13:20

Nem sikerült McGregor harmadik visszatérése

Nem sikerült a harmadik visszatérése Conor McGregornak, a kevert harcművészet (MMA) egyik legnagyobb sztárjának.

Az ír sportoló júniusban vonult vissza ismét, mert a koronavírus-járvány miatt nem kerülhetett sor arra a mérkőzésre, amire vágyott. Döntése ezúttal sem volt hosszú életű, mivel szombaton újra ketrecbe lépett az amerikai Dustin Poirier ellen, akit 2014-ben egyszer már legyőzött.

Az Abu-Dzabiban, 2600 néző előtt rendezett gálán a 32 éves McGregor a második menetben egy jobbegyenestől padlót fogott, majd a rá záporozó ütések nyomán a mérkőzésvezető beszüntette az egyenlőtlen küzdelmet.

McGregor – akit karrierje során először ütöttek ki – 2016-ban vonult vissza első ízben, de később visszatért, 2017 nyarán pedig ökölvívóként is kipróbálta magát: a legendás Floyd Mayweathertől technikai KO-val kapott ki. 2019 márciusában ismét közölte, hogy felhagy az élsporttal, majd tavaly januárban mindössze 40 másodperc alatt legyőzte az amerikai Donald Cerronét, ezzel 22/4-re javította győzelmi mérlegét az MMA-ban.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!