premier league

2021.09.22. 10:47

Majdnem két év kihagyás után tér vissza az MU keretébe az angol védő

Húsz hónap után ismét tagja a Manchester United keretének Phil Jones, aki felépült súlyos térdsérüléséből. A csapat szerdán a West Ham Unitedet fogadja az angol labdarúgó ligakupában.

Fotós: AFP

Fotós: AFP

A védő legutóbb tavaly januárban lépett pályára – akkor a Tranmere Rovers elleni FA Kupa-mérkőzésen gólt is szerzett -, elhúzódó térdproblémája miatt azonban azóta nem állhatott Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző rendelkezésére. Tavaly nyáron meg is kellett műteni.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhet”

- mondta játékosáról a norvég szakember

„Az utánpótláscsapatban már teljesített kétszer kilencven percet, és edzésen is beszállt már, a térde pedig jól reagál. Nagyon keményen megdolgozott ezért.”

Solskjaer hozzátette: tudja, hogy elsősorban mentálisan volt nehéz Jones számára ez a hosszú időszak, sokszor

még abban is kételkedett, hogy egyáltalán járni tud-e még vagy a gyerekeivel játszani a kertben, nemhogy futballozni.

A 29 éves, angol válogatott játékos több mint 200 alkalommal szerepelt eddig az MU-ban.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!