Olvasó

2015.02.09. 09:52

Különdíjat nyertek a vépiek az erdélyi böllérversenyen

Vép – Erdélyi testvérvárosukban, Tasnádon jártak a vépiek, hogy részt vegyenek a megyei RMDSz által minden évben megrendezett böllérversenyen, amelyre még tavaly augusztusban kaptak meghívást. Különdíjjal tértek haza.

Civil Tudósítónktól

A rendezvénynek évente más-más házigazdája van, 2015-ben Tasnád adott helyszínt az 5. böllérversenynek. Vép csapata pénteken délután indult el, és a majdnem 600 kilométer leküzdése után este érkezett célba. Szombaton reggel elfoglalták a tasnádi termálfürdő és kemping területén kijelölt helyüket, a testvérváros RMDSz csapatának szomszédságában. Mint egy megbolydult méhkas, lázasan tevékenykedett a 32 csapat. A környékbeli települések szinte kis tanyákat építettek fel pár óra alatt, ahol igyekeztek bemutatni a disznóvágás hagyományait és a településüket. Megérkeztek a főszereplők, és mindenki a maga szokása szerint és ritmusában látott neki a feldolgozásnak. A zsűri sorba látogatta a sátrakat, értékelte a látványt, a felkészülést, és természetesen a fogópálinkát. (Nem kis feladat!)

Két helyi segítő, középen Török Sándor és Baráth Péter böllér, jobbra Szabó György, Varga Gyula, Varga László, Iszakné Koszorús Judit, Károly József és Sági Józsefné. Fotó: Kovács Péter

Gyönyörű napsütésben, vidám zsivaj szőtte át a kis falut, ahol minden háznál (sátornál) disznót vágtak. Teljes volt a jókedv, az ismerkedés, ha valaki valamilyen fűszert otthon felejtett, bátran mehetett a szomszédba, mert  testvéries hangulat uralkodott a  közösségben.

Sorban készültek az ételek, a sült vér, a böllérmáj, a toros káposzta, sültek a húsok, a frissen töltött kolbászok, majd elkészült a véres és májas hurka is. Ezekből kellett összeállítani a bőségtálat, melyet a zsűrinek kellett felszolgálni, értékelés céljából.

A sok csapat fegyelmezetten, sorban vitte a sok-sok finomságot a zsűri sátrához, majd gyülekeztek az eredményhirdetésre, ahol a vépi csapat is elnyerte az egyik különdíjat.

Kiváló hangulatú rendezvény volt, ahol tovább mélyült a kapcsolat Vép és Tasnád között.

A versenyben fel nem használt húsokat a város rászorulói részére ajánlották fel.

Kovács Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!