Őriszentpéter

2011.06.21. 12:34

Birtokba vették az őriszentpéteri általános iskola diákjai és a tanárai az új informatikai eszközöket

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett, a pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése című, TIOP-1.1.1/07/1 kódszámú pályázat segítségével, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megújult az őriszentpéteri általános iskola informatikai eszközparkja. A pályázat támogatása 9 256 120 forint értékű.

Fekete Lászlóné

A nyolc interaktív táblát a hozzátartozó számítógépekkel együtt felszerelték, és üzembe helyezték a szakemberek. A tábla nagy tetszést aratott a diákok és tanárok körében.

A tanulók még nagyobb érdeklődéssel figyeltek az órán, az új táblákat az alsó tagozatosok és a felsősök is nagy örömmel kezdték használni. A tanárok pedig két csoportban oktatáson is részt vettek, hogy még jobban elsajátítsák az új eszközök használatát.

 

 

A bajánsenyei tagintézmény diákjai pedig a két interaktív táblán kívül még négy új számítógépnek és egy szavazó csomagnak is örülhettek, amelyek az elektronikus mérést, értékelést teszik lehetővé.

A számítógépek és felhasználók kiszolgálását egy új szervergép is segíti. A pályázat részeként minden épületben vezeték nélküli hálózat is kialakításra került, így a diákok és tanárok mindenhol csatlakozni tudnak az internetre és az iskola belső hálózatára.

 

 

Az SNI-s csomag a látássérült tanulóinkat segíti a jövőben.

Ez a pályázat is hozzájárult, hogy az őriszentpéteri iskola a környék informatikai eszközök terén legjobban felszerelt intézményévé válhatott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!