a szám növekedni fog

2018.06.18. 22:54

Több mint 25 ezren menekültek el a Hodeidában folyó harcok elől

Körülbelül 5200 család, mintegy 26 ezer ember menekült el a nyugat-jemeni kikötővárosban, Hodeidában folyó harcok elől a múlt hét óta - közölte hétfőn újságírókkal az ENSZ-főtitkár szóvivője.

A szám várhatóan növekedni fog a harcok előrehaladtával – mondta Stéphane Dujarric. Martin Griffiths, az ENSZ jemeni különmegbízottja hamarosan tájékoztatni fogja Szanaából a Biztonsági Tanácsot a hodeidai fejleményekkel kapcsolatosan – tette hozzá.

A jemeni kormányerők és az őket légierővel segítő, Szaúd-Arábia vezette arab koalíció a múlt szerdán rohamozta meg Hodeidát, amelynek kikötőjén keresztül érkezik Jemenbe az élelmiszersegélyek 70 százaléka, illetve a humanitárius és olajszállítmányok java része.

A nyugat-jemeni kikötővárosban eközben továbbra is heves harcok folynak a felek között. A koalíció hétfőn az Irán által támogatott síita húszi lázadók rejtekhelyeit bombázta a város repülőterén, ahová a múlt szombaton sikerült behatolnia.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

Lise Grande, az ENSZ Jemenért felelős humanitárius koordinátora korábban figyelmeztetett: legalább 250 ezer civil veszítené el mindenét, akár az életét is, ha elhúzódna az ostrom. Az ENSZ becslései szerint 600 ezer ember él a városban és környékén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában