nem csillapodnak a kedélyek

2019.01.04. 20:13

Nem csillapodik a hindu szentély körül kirobbant feszültség Indiában

A tüntetések azután kezdődtek, hogy két nő lépett a szentélybe, ahova a vallási hagyományok szerint nem mehetek volna be.

Több ezer embert állítottak elő a hatóságok a dél-indiai Kerala államban található Szabarimala templommal kapcsolatos tüntetések kapcsán, amelyekben mindeddig egy ember meghalt és több mint százan megsérültek – közölte pénteken az állam rendőrségének szóvivője, Pramod Kumar.

Keralában szerdán szabadultak el az indulatok, miután több évszázados vallási tiltást megszegve belépett két nő a Szabarimala templomba, amelyet a bőség istenének, Ajappának szenteltek.

A templomba évszázadok óta nem léphetnek be a 10 és 50 év közötti, e korban szülőképesnek tartott nők. A tiltás hívei a két nő belépésének hallatán Kerala szerte – gyakran erőszakossá fajuló – tüntetésekbe kezdtek.

Kumar közölte: mindeddig 1369 embert tartóztattak le zavargás miatt, és 717-et vettek őrizetbe a további erőszak megakadályozása érdekében.

A The Times of India napilap jelentése szerint csütörtökön egy ember meghalt, több mint százan sérültek meg, köztük 21 rendőr, miután összecsaptak az utakat eltorlaszoló, piactereket lezáró tüntetőkkel a rendfenntartó erők. Pénteken is voltak szórványos tüntetések, de egyelőre nem okoztak jelentős fennakadásokat.

A tüntetések nagy részét egy hindu ernyőszervezet szervezte, amely Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista pártja, a kormányzó Bharatíja Dzsanata Párt (BJP) támogatását élvezi.

Az indulatokat vélhetően nem fogja csillapítani az sem, hogy pénteken egy harmadik nő is belépett a szentélybe.

Ezt jogilag meg is tehette az előző kettő nőhöz hasonlóan, hiszen a dél-ázsiai ország legfelsőbb bírósága tavaly szeptemberben alkotmányba ütközőnek találta az erre vonatkozó tiltást. A keményvonalas hinduk azonban már akkor tiltakozásba kezdtek, és hónapokig megakadályozták a nők belépését a látogatók előtt minden évben csak időszakosan nyitva álló szentélybe. Októberben több mint 2000 embert tartóztattak le a templommal kapcsolatos tüntetések nyomán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában