meghökkentő

2019.04.29. 20:55

Potencianövelőt és drága szemüveget is vehetnek az EP-képviselők a pénzünkből

Brüsszeli belső dokumentumokból kiderül, hogy termálkezelésre vagy esztétikai műtétre is kérhető támogatás.

A V4NA nemzetközi hírügynökség megszerezte azt a belső dokumentumot, amely felsorolja, milyen egészségügyi kezeléseket vehetnek igénybe 85 százalékos költségtérítésen az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) tagjai, dolgozói. Eszerint az EP-tagok több száz ezres szemüveget csináltathatnak, napi 25 ezer forintos termálkezelést igényelhetnek az európai adófizetők befizetéseiből. De akár potencianövelőt is felírathatnak az EP orvosi szolgálatával.

Óriási felháborodást váltott ki, amikor 2018 decemberében a The Sun című brit lap, brüsszeli belső dokumentumokra hivatkozva közölte: az EP-tagok egészen extrém orvosi beavatkozások árát is megfizettethetik az Európai Parlament egészségügyi biztosításának terhére.

A brit lap kiemelte, hogy a brüsszeli képviselők 25-féle potencianövelő szer közül írathatnak fel maguknak, ezek költségének 85 százalékát az Európai Intézmények Közös Betegbiztosítási Rendszerének keretében az Európai Parlament büdzséje állja. Az EP büdzséjét pedig az európai adófizetők állják, tehát mi, magyar munkavállalók is befizetünk oda.

A The Sun a legmeghökkentőbb lehetőségként azt is említette, hogy a betegbiztosító állja idegen tárgyak eltávolítását a végbélből.

A V4NA hozzájutott egy dokumentumhoz, amelyből az is kiderül, hogy az EP-képviselők akár negyedmillió forintig igényelhetnek támogatást szemüveg elkészítéséhez, illetve termálkezeléseken is részt vehetnek az EP pénzéből.

A szemüvegek esetében 120 euróig (több mint 36 ezer forint) állja a rendszer a keret költségét,valamint 110-300 eurós összeg (35-96 ezer forint) igényelhető egy-egy lencse előállítására.

A termálkezeléseknél az EP egészségbiztosítása napi 64 euróig, vagyis mintegy 25 ezer forintig állja a kezelési költségek 80 százalékát, de ha az igénylő képviselő krónikus betegségben szenved, akkor kérheti a kezelési költség teljes összegének megtérítését napi 80 eurós, vagyis mintegy 25 ezer forintos határig.

Csak az utazás és az étkezés költsége nem számoltatható el.

Hogy az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásával az EP milyen mértékben kedvez képviselőinek, jól példázza, hogy egy lumpektómia (emlőrák esetén a tumor és a körülötte található szövetanyag eltávolítása az emlő teljes leoperálása nélkül) elvégzése egy Brüsszel központjában található esztétikai klinikán 800 euróba, vagyis több mint 257 ezer forintba kerül.

A The Sun korábbi cikke szerint az EB és az EP tagjainak egészségügyi kezelései után 2017-ben 2,9 millió eurót, vagyis mintegy 930 millió forintot fizettek ki az egészségbiztosítónak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában