heves lángok

2019.09.02. 19:13

Kigyulladt egy hajó Kalifornia partjainál

Mentőakció indult hétfőn több mint 30 vészhelyzetbe jutott ember megsegítésére, akik egy égő hajón tartózkodnak Los Angeles partja közelében – közölte az amerikai parti őrség. Az amerikai hatóságok attól tartanak, hogy sokan életüket vesztették a hajnali órákban kigyulladt hajón.

A parti őrség a Twitteren közölte, hogy több mentőcsónakot indítottak a helyszínre, hogy kimentsék a Santa Cruz szigetétől 22 méternyire horgonyzó búvárhajón bajbajutott több mint harminc embert.

A parti őrség helikopterei, csónakjai és egyárbocosa folytatta a keresést a Los Angelestől 140 kilométernyire fekvő Santa Cruz körzetében. A hatóságok attól tartanak, hogy a szerencsétlenségnek esetleg több halálos áldozata van – közölte Bill Nash, Ventura megye közigazgatásának szóvivője.

„Ez egy nagy hajó, és tudjuk, hogy sok halottunk van. A pontos szám nem áll a rendelkezésemre” – mondta a szóvivő a CNN amerikai hírtelevíziónak. Aaron Bemis, a parti őrség parancsnoka kijelentette: nem tudja megerősíteni, hogy halottak vannak.

A legénység öt tagja ki tudott szállni, mert a fő kabinban tartózkodott – mondta Bemis a CNN-nek. „A 34 utas a hajóhídon tartózkodott. Az elsődleges értesülések szerint a tűz csapdájába kerültek”.

„A tűz olyan heves volt, hogy még az oltás után sem tudtak a fedélzetre menni és a túlélők után kutatni”

- tette hozzá a szóvivő.

Ventura megye tűzoltósága viszont megerősítette, hogy többen meghaltak, de nem tudta közölni az áldozatok pontos számát. Korábban a parti őrség annyit közölt, hogy „az értesülések szerint a hajó lángokban áll. Mint mondták, ”a hajó legénységének sikerült segítséget nyújtani, és folytatódnak az erőfeszítések a többi evakuálására„. A legénység egy tagja könnyebben megsérült.

A 33 méter hosszú, Conception nevű kereskedelmi hajó szombaton hajózott ki, és hétfőn kellett volna visszatérnie.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában