elhagyta mexikót

2019.12.07. 06:32

Morales volt bolíviai elnök orvosi vizsgálatra Kubába utazott

Látogatása várhatóan rövid idejű lesz.

Orvosi vizsgálatra Kubába utazott Evo Morales volt bolíviai elnök, aki választási csalás gyanúja miatt lemondani kényszerült és Mexikóba menekült – közölte pénteken egy, a politikushoz közelálló személy.

Gabriela Montano korábbi bolíviai egészségügyi miniszter elmondta, hogy Morales ugyanazt a kubai orvoscsapatot keresi fel, amelyik kezelte hazájában. Szavaiból nem tűnt ki, hogy egy rutinvizsgálatról van szó vagy egy adott betegség műtéti kezeléséről.

A mexikói külügyminisztérium megerősítette, hogy Morales pénteken „ideiglenes látogatásra” Kubába távozott. Látogatása várhatóan rövid idejű lesz – derült ki a tájékoztatásból.

Bolíviában az október 20-án tartott elnökválasztás első fordulója után Morales bejelentette, hogy megszerezte az újraválasztásához szükséges abszolút többséget, nincs is szükség második fordulóra. A dél-amerikai országban ekkor halálos áldozatokat is követelő tömegtüntetések kezdődtek. A csalás gyanúja miatt az elnök kénytelen volt lemondani, és elmenekült az országból.

Mexikóba november 11-én érkezett és azóta nem hagyta el az észak-amerikai országot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában