Allahu akbart kiáltott

2020.01.04. 21:52

Már terrorizmusként kezelik a francia hatóságok a párizsi késelést

Terrorizmussal kapcsolatos üggyé minősítették a Párizsban pénteken történt késes támadást, amely során egy ember meghalt, két nő pedig megsebesült – közölte szombaton a francia nemzeti terrorellenes ügyészség.

Fotós: Christophe Petit Tesson

A nyomozók szombaton kiderítették, hogy a támadó, akit rendőrök agyonlőttek, korábban radikalizálódott, és készült a támadásra. A nyomozás így igazolta a terrorizmussal kapcsolatos gyilkosság és gyilkossági kísérlet gyanúját.

Laure Beccuau créteil-i ügyész szombaton közölte, hogy a támadó egy 22 éves férfi volt, hosszú és súlyos pszichiátriai kórtörténettel.

Pár éve, 2017 májusában vagy júliusában tért át az iszlám hitre, és a támadás során többször is azt kiabálta: „Allahu Akbar!” (Allah hatalmas).

A nyomozók még átnézik a támadó mobiltelefonjait és számítógépeit. Bűntársat nem azonosítottak.

Philippe Bugeaud, a francia bűnügyi rendőrség igazgatóhelyettese elmondta, hogy egy búcsúlevelet – amelynek részleteit nem ismertették – és az iszlámról szóló néhány könyvet találtak a támadó táskájában. Némely könyv a szalafizmusról szól, amelyet széles körben a szunnita iszlám szigorú értelmezésének tartanak.

Az eset Párizs egyik külvárosában, Villejuifben történt egy parkban. A támadásban megsebesült két nő már elhagyta a kórházat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában