Járvány

2020.04.14. 10:23

Izraeli történész: a szolidaritás hiánya lerombolhatja az EU-t

Ha a tagállamok nem segítenek egymásnak, csak acsarkodnak és saját magukkal törődnek, az lerombolhatja az Európai Uniót – nyilatkozta a világjárvány okozta válságról Yuval Noah Harari, a jeruzsálemi Héber Egyetem történészprofesszora.

A Sapiens – Az emberiség rövid története és a Homo Deus – A holnap rövid története magyarul is megjelent sikerkönyvek szerzőjével a Magyar Nemzet készített interjút.

Yuval Noah Harari, aki a biológia és a történelem összefüggéseit kutatja, a világ számára kétféle lehetséges jövőt vizionál a jelenlegi helyzetben. Míg az egyik szerint az országok elszigetelik magukat, nem törődnek és nem működnek együtt másokkal, nem osztják meg egymással az információkat és a szűkös egészségügyi felszereléseket, addig a másik szerint a szolidaritás szellemében együttműködnek egymással. Úgy véli, míg az előbbi út választása megnehezíti, addig az utóbbi hozzáállás felgyorsítja a koronavírus elleni harcot, és míg emez „széthulló, ellenséges világhoz”, amaz „békés világhoz” vezet.

„Ez az Európai Unió (EU) nagy tesztje”

- fogalmaz a történész, aki szerint

„ha a tagállamok nem segítenek egymásnak, csak acsarkodnak és saját magukkal törődnek, az lerombolhatja az uniót”.

Úgy látja, ha közös erőfeszítéssel, az erőforrások és az információk megosztásával, valamint közös gazdaságpolitikai intézkedésekkel válaszolnak, akkor az EU megerősödve jöhet ki a járványból.

Yuval Noah Harari szerint a járvány nemcsak válságot eredményez, hanem lehetőséget is hordoz magában. Arra figyelmeztet, ha megfelelően kezeljük a válságot, jobb – szolidárisabb, gazdaságilag erősebb, bizalommal telibb – világ jöhet létre belőle. Jó példaként említi azt a bizalmat, amellyel az emberek a tudomány és a tudósok felé fordulnak szerte a világon, akik együttműködnek a vakcinafejlesztésben, és információkat osztanak meg egymással.

„A történelem perspektívát ad” – állítja a kutató, aki a korábbi járványok tanulságai közül a száz évvel ezelőtti spanyolnátha esetére figyelmeztet: a vírus mutációja miatt a kór első hulláma jóval kevesebb áldozatot szedett, mint a második hullám.

„Most is nagy veszély a mutáció, a vírus fejlődése – az embereknek pedig tudatában kell lenniük ennek. Akár egyetlen ország is veszélybe sodorhatja az emberiséget, ha a mutáció is szétterjed”

- hangsúlyozza.

Úgy véli, fel fognak gyorsulni azok a változások, amelyek az elmúlt években már megkezdődtek: így a digitalizáció, az online felületekre való áttérés, a robotok térhódítása a munkahelyeken.

„Ez a válság a szervezett munkásság teljes összeomlásához vezet majd”

- teszi hozzá, megjegyezve: „online dolgozó embereket bárhonnan lehet szerezni”.

A vírushordozók modern technológiai eszközökkel történő megfigyelésével kapcsolatban Yuval Noah Harari úgy vélekedik, óvatosan kell bánni ezzel a lehetőséggel, hogy „ne váljék totalitárius eszközzé”. Azt javasolja, e megfigyeléseket ne az erőszakszervezetek – a rendőrség vagy a katonaság – végezze, hanem egy független egészségügyi hatóság. Hozzáteszi, az is fontos, hogy „a megfigyelés kétirányú legyen: a polgároknak is rálátásuk legyen arra, mit és miért tesz a kormányuk”.

Borítóképünkön Yuval Noah Harari, a jeruzsálemi Héber Egyetem történészprofesszora

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában