Ország-világ

2020.10.23. 21:24

Informátor: 2006 emlékei kitörölhetetlenül beleégtek az elménkbe (videó)

Az azonosítószám nélküli rendőrök a Fidesz ünnepi megemlékezéséről hazaigyekvőket is bántalmazták.

A Hír TV Informátor című oknyomozó műsorában felidézték 2006 forró őszének máig elevenen élő emlékeit. Több megszólaló is leszögezte, hogy a bukott miniszterelnöknek kulcsszerepe volt abban, hogy békés tüntetőkre rontottak rá a rendőrhadak, és nyomorítottak meg sokakat testileg és lelkileg.

Tizennégy évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc hírhedtté vált őszödi beszéde. A beszéd nyilvánosságra kerülése példátlan tiltakozás hullámot indított el. A demonstrációk már aznap elkezdődtek, a tüntetők a Kossuth téren gyülekeztek.

Másnap a már tízezresre dagadt tömeg Toroczkai László vezetésével átment a Szabadság téri MTV székházhoz, ahol azt követelték, hogy olvassák fel petíciójukat, ám ezt nem tették meg. A tömeg megrohamozta a székházat és szeptember 19-én kora hajnalban be is jutottak az épületbe.

A rendőrterror azonban október 23-án szabadult el. Az azonosítószám nélküli rendőrök a Fidesz ünnepi megemlékezéséről hazaigyekvőket is bántalmazták. Aznap, valamint másnap tömegoszlatás közben számos békés tüntetőt vertek meg viperával.

Egyes tüntetőknek a rendőrség által bevetett gumilövedék okozott súlyos és maradandó sérüléseket, volt, akinek a szemét is kilőtték.

A Fidesz országgyűlési képviselője olyan fejsérüléseket szenvedett 2006 októberében, amelynek a nyomait a mai napig látni. Révész Máriusz mégsem az őt helybenhagyó rendőröket tartja felelősnek, hanem azokat a vezetőket, akik a parancsokat adták.

A Kossuth téri békés tüntetések szervezője később a parlamenti vizsgálóbizottságban is részt vett. Konda László szerint

a bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy Gyurcsány Ferenc folyamatos kapcsolatban állt a rendőri vezetőkkel.

Novák Előd szerint 2006-ban békés tüntetőket szorítottak ki a rendőrök a Kossuth térről és a környező utcákból. A Mi Hazánk politikusát a Nádor utcában állították elő.

„Kiemeltek és letepertek, összetörték a dobomat, szemüvegemet, de én viszonylag könnyen megúsztam szemben azokkal, akiknek akár a szemüket kilőtték és hát végső soron felmentettek.

2006. október 23-a óta öt különböző ügyemben állította meg a bíróság jogerősen, hogy jogszerűtlenül állítottak elő”

-mondta el az Informátor stábjának Novák Előd.

Az oknyomozó magazin műsorban azt is felidézték, hogy Gergényi Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori vezetője korábban többször hangsúlyozta, hogy egyetlen sértettet sem jogosult kártérítésre.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat azonban több tucat sértettet képviselt a 2010 után indított kártalanítási eljárások alatt, és szinte minden esetben milliós összegeket ítélt meg a bíróság a sértettek számára.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője hangsúlyozta, hogy

a tényekkel a társadalmat szembesíteni kell főleg azokat a fiatalokat, akik szerint Gyurcsány Ferenc egy kedves politikus, pedig valójában az ország egykori vezetője, aki karhatalmi eszközökkel és erőszakkal próbálta megőrizni a hatalmát.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára is testközelből tapasztalta meg 2006. október 23-a borzalmait. Dömötör szerint

14 év után még mindig kötelessége lenne a Gyurcsány-kormány tagjainak bocsánatot kérni, ahelyett, hogy csőcseléknek nevezik a békésen megemlékezőket.

Azok próbálnak meg most szemináriumokat tartani demokráciából, jogállamiságból, azok szaladgálnak most reggeltől estig Brüsszelbe jogállamisági kérdésekben, akik a saját népükre támadtak. Úgyhogy mindaddig, amíg ez így van, mindaddig amíg elmarad a bocsánatkérés, addig nem túlzás azt állítani, hogy a baloldal demokrácia felfogásának változatlanul a gumilövedék a jele

– szögezte le az államtitkár az Informátor stábjának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában