Ország-világ

2020.11.07. 18:46

Biden megnyerte, de a harc folytatódik

Hétfőn elindul a jogi csata azért, hogy jogszerű győztest hirdethessenek.

Több nagy amerikai hírcsatorna, köztük a demokratákhoz közeli CNN, valamit a republikánusokhoz húzó Fox News számításai is megerősítették, hogy Joe Biden demokrata jelölt nyert Pennsylvaniában – írja a Magyar Nemzet.

Mivel az állam húsz elektori helyet ad, ez egyben azt jelenti, hogy bármi is történjék a többi, még számoló államban, Joe Biden már biztosan összegyűjtötte, sőt hárommal meg is haladta a megválasztásához szükséges 270 elektori szavazatot. Ráadásul az adatok jelenlegi állása szerint nyerésre áll Nevadában (hat elektor) és Georgiában (16 elektor) is.

Ez alapján kijelenthető, hogy Joe Biden nyert, ő lesz az Egyesült Államok 46. elnöke.

Kérdés azonban, hogy Donald Trump hajlandó lesz-e beletörődni a vereségbe? Alig egy órával a pennsylvaniai eredmények bejelentése előtt az amerikai elnök Twitteren még arról írt, hogy valójában ő győzött, méghozzá sokkal.

A republikánus jelölt közleményben figyelmeztetett rá, hogy a „verseny még korántsem lefutott”, Joe Biden pedig hibát követ el, ha hamisan a győztes szerepében pózol.

Azt ígérte, hétfőn elindul a jogi csata azért, hogy jogszerű győztest hirdethessenek.

„Az amerikai nép becsületes választást érdemel, ami azt jelenti, hogy a jogszerű szavazatokat mind meg kell számolni, a törvénytelenül leadott voksokat pedig nem” – írta a közlemény.

Egyúttal azzal vádolják Joe Biden kampánycsapatát, hogy a Trump-csapat megfigyelőit nem engedik be a szavazatszámlálásra, valamint, hogy hamis, fabrikált, illetéktelenek által és elhunytak nevében leadott voksokat akarnak beszámoltatni.

„Mit rejteget Biden? Nem nyugszom egészen addig, amíg az amerikai nép meg nem kapja azt a becsületes szavazatszámlálást, amelyet megérdemel és amelyet a demokrácia megkövetel” – ígérte.

Az elnök esetleg még abban bízhat, hogy sikerül a bíróságon bebizonyítania, választási csalás történt. Sajtóértesülések szerint az elnök „harci üzemmódba” kapcsolt, elhatározta, hogy az utolsó pillanatig küzd, minden lehetőséget kimerít. Az elnök eddig a választás sorsát befolyásoló konkrét visszaéléseket nem tudott bemutatni,

de a sajtó valóban hírt adott gyanús anomáliákról.

A Donald Trumphoz közelálló források azt ugyanakkor kizártnak tartották, hogy ha végső vereséget szenvedne, ne adná át békésen a hatalmat.

A CNN információ szerint Joe Biden delaware-i otthonában családjával töltötte az időt, amikor megkapta a hírt. Várhatóan még a nap folyamán beszédet intéz a nemzethez. Gyors közleményében azt írta, most, hogy a kampánynak vége, ideje félretenni a haragot és a durva beszédet, és nemzetként összefogni. Korábban egységre szólított fel és azt üzente, azonnal munkához lát, első dolga lesz a koronavírus-járvány elleni védekezés kidolgozása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában